Létrehozva: 2021.01.05.

Kanada: afgán migránsszülők válogatott módszerekkel kínozták halálra a 7 éves gyermeküket

A fiatal áldozat testének 80 százaléka összeégett, valamint egyéb bántalmazásokból származó sérüléseket is találtak rajta.

Szerző Gaál József

A kanadai rendőrség vasárnap őrizetbe vette egy afgán bevándorlócsalád hat tagját, akik a gyanú szerint válogatott módszerekkel halálra kínozták a saját lakásukban az egyik rokonukat, egy 7 éves kislányt.

Az gyanúsítottak kihallgatása egyelőre nem történt meg, ugyanis mindannyian kizárólag a perzsa nyelv Afganisztánban beszélt változatát, a darit beszélik. Angolul vagy franciául nem tudnak – írja a Montreal Gazetta regionális hírportál.

Egy lakossági bejelentés alapján a rendőrök vasárnap délután fél háromkor érkeztek meg az afgán migránsok lavali (Montreal elővárosa) házához. Az egyenruhások az épület átkutatásakor találták meg a 7 éves áldozatot, akit a helyszínre érkező mentősök megpróbáltak újraéleszteni, de az életét már nem tudták megmenteni. Egyes források szerint a lány testének 80 százalékán égési nyomokat, valamint egyéb bántalmazásokból származó sérülések találtak.

A kislányon segíteni próbáló négy mentőst olyan sokkhatás érte, hogy jelenleg is pszichológus segítségre szorulnak.

A lavali rendőrségi szóvivője, Stéphanie Beshara elmondása szerint a hat gyanúsított, köztük a kislány szülei, a házban voltak, amikor a hatóságok megérkeztek. Mindannyian pánikoltak, de alapvetően együttműködően viselkedtek.

A rendőrség álláspontja szerint családon belüli gyilkosság történt, de a nyomozás lezártáig erről nem hajlandóak bővebb tájékoztatást adni. A kislány szüleinek másik két gyermekét (egy 4 éves kislányt és egy 11 éves fiút) a quebeci ifjúságvédelmi szolgálat vette gondozásba.

„Sokkoló, ami történt. Ez általában egy csendes környék. Ezek a házak 1 millió kanadai dollártól (231 millió forint) kezdődnek, tehát sose gondolná az ember, hogy itt ilyesmi előfordulhat. A rendőrök általában csak pénzügyi bűncselekmények miatt szoktak kiszállni ide” –

fogalmazott a helyi sajtónak Johnny Lagopodis, az afgán migránsok egyik szomszédja.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael és Amerika a háborúról tárgyal

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

hirtv.hu

Támadás ért egy iraki katonai támaszpontot

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl