Létrehozva: 2021.08.16.

Gyilkossággal és kannibalizmussal vádolják a matematika szakos tanárt, durva, amit elkövetett

A hátborzongató eset még a berlini rendőrséget is sokkolta, ahogy egymás után derültek ki a vérfagyasztó részletek. Csak erős idegzetűeknek!

Brutális gyilkosság borzolta fel a kedélyeket Berlinben: a rendőrök egy eltűnt férfi után nyomoztak, amikor kiderült, hogy a háttérben egy kannibál gyilkos lehet. Ugyanis járókelők egymás után találták meg városszerte az elrejtett, csonkolt testrészeket. Ám nem ez a legvérfagyasztóbb az esetben: a kannibál gyilkos ugyanis áldozatának több testrészét is megehette; és a pénisz még mindig nem került elő.

Képünk illusztráció! Fotó: Shutterstock

A berlini ügyészség gyikosság és kannibalizmus miatt emelt vádat a 41 éves Stefan R. ellen, aki vélhetően a lakásába csalogatta az áldozatát, majd meggyilkolta. Az áldozat, a 43 éves Stefan Trogish eltűnését tavaly szeptemberben jelentették be a lakótársai, aki egy meleg társkeresőn ismerte meg gyilkosát. Az áldozat taxival érkezett a randira a gyilkos lakására; ám szex után Stefan R. megölte őt, és egyes testrészeit meg is ette, állítja a rendőrségi jelentés.

A hidegvérű gyilkos nem csupán a társkeresőt böngészte: internetes keresései olyan kulcsszavakat is tartalmaztak, amikkel azt akarta megtudni, hogyan lehet felhizlalni, majd megölni embereket.Miközben a rendőrség nagy erőkkel kereste az eltűnt áldozatot, Berlinből egymás után érkeztek a bejelentések. 2020 november 8-án járókelők találtak egy emberi lábszárcsontot, később más testrészek is előkerültek a város parkjaiból, melyekről szövetmintát vettek, és kiderült, hogy az eltűnt Stefan Trogish testrészei.

Stefan Trogish, az áldozat mindössze 43 éves volt; testrészeit járókelők találták meg Berlinben. Fotó: Polizei Berlin

Amikor a rendőrség tavaly novemberben átkutatta a Stefan R. lakását, a nyomozók 25 kiló marószódát találtak, ami alkalmas arra, hogy feloldja az emberi szöveteket. A lakásban emellett késeket és fűrészeket is találtak, és a pincében vérnyomokra is bukkantak. A bizonyítékok alapján a 41 éves, matektanárként dolgozó férfit letartóztatták; ám az áldozat férfiassága a mai napig nem került elő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil