Létrehozva: 2018.10.14.

Kegyetlen dolgot műveltek a 15 éves fiúval az osztálytársai a kiránduláson

Viagrát tettek a gyerek italába, a továbbiakat pedig megosztották a Facebookon.

Az angliai Etonbury Academy diákjait Berlinbe vitték osztálykirándulásra, ahol a fiatalok úgy döntöttek, megviccelik az egyik társukat. A 15 éves fiú italába Viagrát tettek. A gyereknek merevedése lett és roppant kínosan érezte magát. A "barátai" pedig az egészet rögzítették és szétküldték a felvételeket a közösségi oldalakon.

Az iskola vezetősége 2 napra eltiltotta azt a fiút, aki a gyógyszert az italba keverte. Az áldozat édesapja ezen nagyon felháborodott, hiszen a fiú komoly veszélybe is kerülhetett volna. A társai ugyanis arról nem tudtak, hogy szívbeteg...

A szerencsétlen fiú azóta nem akar iskolába járni, mert mindenki rajta nevet, sőt, más iskolák diákjaihoz is eljutott a hír.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő