Létrehozva: 2017.12.12.

Kegyetlen támadásra készül Észak-Korea

Kim Dzsongun vérszomja nem ismer határokat: már nem éri be a nukleáris fegyverekkel, más fronton is támadna!

Bár a kommunista Észak-Korea még mindig nem hagyott fel a ballisztikus rakétakísérletekkel, a dél-koreai informátorok szerint már nem csak nukleáris téren fejlesztenek: a biológiai fegyverarzenáljukat is bővítik!

 

Nemzetközi szakértők is egyetértenek az informátorokkal, miszerint Észak-Koreának a szándéka és a képessége is megvan arra, hogy hatalmas mennyiségű biológiai fegyvert állítson elő. A kémek szerint Kim Dzsongunéknak 13 különböző típusú halálos szerük van, köztük himlőt és lépfenét terjesztő porok, amelyeket 10 napos felkészülés után bárhol, bármikor bevethetnek. Áldozataik száma pedig határtalan lenne...

Bár az országot egyre szigorúbb gazdasági szankciók sújtják, a jelentések szerint mégis képesek voltak olyan eszközöket beszerezni, amellyel tovább tudják fejleszteni biológiai fegyvertárukat. A szivárogtatók szerint az ország főleg anthrax terén áll jól, és Kim már többször is jelezte, hogy ha fenyegetve érzi magát, hajlandó bevetni a szert. Ha pedig ezzel együtt egy atomfegyvert is bevet, rettenetes pusztítással állhat szemben a világ!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döntött a Fidesz az EP-listáról

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

metropol.hu

„Nem lesz egyszerű” – Komoly figyelmeztetést kapott Harry és Meghan

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A bevásárlóközpontban esett össze a kislány, édesanyja a karjaiban tartotta haldokló gyermekét

KÜLFÖLD

Utolsó leheletével is gyermekét védte az anya, halálra késelték a bevásárlóközpontban

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban