Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.10.30.

Kegyetlen vérfürdő: aljas csapdába csalt ártatlanokat az Iszlám Állam

Visszatértek a lakosok a "megtisztított" szíriai város Manbidzsba - a terroristák azonban több száz bombát hagytak maguk mögött. Eddig legalább 69 embert gyilkoltak meg így.

Biztonságos hazatérésben reménykedtek a civilek, mégis rögtön gyászba borult a város, mikor néhány akna 69 embert, köztük 19 gyereket gyilkolt meg. A városból augusztus végén űzték ki az Iszlám Állam terroristáit a szír katonák, de a rejtett aknákat, úgy tűnik, nem sikerült eltakarítani.

 

Kapualj, ágy, cipők, tévé, hűtőszekrény, gyerekjáték – mind rejthet egy-egy gyilkos szerkezetet, amelyet a terroristák hagytak maguk után. Azért, hogy távozásuk után is hatalmas pusztítást vihessenek végbe a civilek soraiban. A tűzszerészek találtak már bombákat iskolákban, parkokban és az utakon is – tehát olyan helyeken, ahol sok ember fordul meg.

„Az Iszlám Állam gyakorlatilag mindenhol pokolgépeket hagyott maga után”

- mondta Ole Solvang, a Human Rights Watch szervezet munkatársa. Arra számítanak, hogy a halálos áldozatok száma tovább fog nőni: minél több ember tér vissza a városba, annál több robbanószerkezet aktiválódik.

A terroristák már több felszabadított városban hagytak maguk mögött ilyen gyilkos „ajándékot”. Jelenleg is folyik Moszul ostroma, és nemsokára kezdődik a „kalifátus fővárosának”, a szíriai Rakkának a felszabadítási hadművelete is. A harcook végén a több milliós lakosságú városokból szinte csak romok maradnak – és bombák, amelyek a gyanútlan civilek visszatérésére várnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány