Létrehozva: 2019.07.20.

Kényszerleszállást hajtott végre egy gép, nagy baj történt a magasban

A kínai géppel 10 kilométer magasan történt a baj, a pilóta nem teketóriázott.

A kínai Sichuan Airlines egyik járata kényszerleszállással ért földet, miután közel 10 kilométeres magasságban kitört a pilótafülke egyik szélvédője.

A járat Csunkingból a tibeti fővárosba, Lhászába tartott volna, de végül Csengduban landolt. A baleset során néhány műszerdarab repült ki a gépből, az üvegdarabok pedig megsebesítették a gép egyik tisztjét. A repülésvezérlő is megadta magát, valamint az oxigénmaszkok is kinyíltak az utastérben.

A kapitány ezek után nem sokat habozott, jöhetett a vészsüllyedés, így 7100 méterre süllyedt az Airbus A319-100 – a hegyek miatt ennél tovább nem mehetett –, a hegyes részek elhagyása után pedig már 3 kilométeres magasságban volt a gép, félórával később pedig már Csengdu repterén landolt - írta a player.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Franciaország lebukott: sohasem látott üzletet kötött Vlagyimir Putyinnal

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat