KÜLFÖLD

Kényszerleszállást hajtottak végre egy pokolgépnek nézett fényképező miatt

Nem kis felfordulást okozott egy fényképezőgépek terén alul művelt utas.

Bombafenyegetettség miatt kényszerleszállást kellett végrehajtania az American Airlines Indianapolisból New Yorkba tartó, 4817-es számú járatának szombat délután a LaGuardia Nemzetközi Repülőtéren, miután egy utas robbanószerkezetnek nézett egy antik fényképezőgépet – írja Daily Mail internetes kiadása.

A szokatlan incidens azzal kezdődött, hogy egy anyuka, aki férjével és két gyermekeivel utazott, észrevette, hogy egyik utastársa fotókat nézeget egy 80-as évekből származó kamerán. A nőnek vélhetően szokatlannak hatott a filmtekerccsel működő, analóg fényképező, azt ugyanis valamiféle robbanószerkezetnek hitte, pánikba esett, figyelmeztette a légiutas-kísérőknek, akik aztán azonnal riadót fújtak. A „robbantásra készülő” utas miatt a gép pilótája rádión értesítette a légi forgalmi irányítást, és engedélyt kért az azonnali kényszer leszálláshoz.

Landolást követően az utasokat felfújható csúszdák segítségével evakuálták a repülőből, a feltételezett merénylőt pedig arccal lefelé a kifutópályára fektették, kezeit hátraszorították, ruházatát és poggyászait pedig átkutatták a helyszínre vezényelt ügynökök. A kifutópályán uralkodó káoszról készült meghökkentő felvétlek tanúsága szerint a reptér forgalmát teljesen felfüggesztették a vizsgálat idejére.

Több óra elteltével, miután a helyszínen vizsgálódó ügynökök és rendőrök csak egy gördeszkát és pár antik fényképezőgépet találtak a gyanúsítottnál, világossá vált, hogy téves riasztásról van szó, és végül mindenki szabadon engedtek. Úgy tudni, végül senkivel szemben sem történt vádemelés.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Ez a mákos guba lesz az ünnepi asztal sztárja
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?