Létrehozva: 2019.04.23.

Képtelenek szabadulni a migránsoktól a németek

Bár szigorították a kiutasításról szóló jogszabályt Németországban, az illegális bevándorlókat most sem könnyû visszaküldeni hazájukba - mondta az Alapjogokért Központ vezetõ kutatója a Kossuth rádió reggeli hírmûsorában.

Pócza István elmondta: a kiutasítást az is nehezíti, hogy számos menekültnek két-három személyazonossága is van.

A nemrégiben szigorított jogszabály szerint a bíróság döntése után elméletileg

azonnal ki lehet utasítani a szexuális bűncselekményt, személy elleni erőszakot vagy rablást elkövető menekülteket Németországból,

ezt a folyamatot azonban több tényező is nehezíti.

Pócza István elmondta: a kiutasítás egyik formája, hogy az illegális bevándorlókat megpróbálják visszaküldeni származási országukba. A németországi zöldek azonban folyamatosan blokkolják azt, hogy biztonságos területté nyilvánítsák azokat az országokat, amelyekben az Iszlám Állam már nem tevékenykedik.

Ha a zöldek nem akadályoznák meg a változtatást, akkor az emberek hazatérhetnének és elkezdhetnék országuk újjáépítését.

A kiutasítás egy másik formája, hogy az illegális bevándorlókat azokba az európai országokba küldik vissza, ahol először regisztrálták őket. Az így kiutasítottak körülbelül harmada azonban rövid időn belül visszatér Németországba.

Ugyancsak komoly akadályt jelentenek az úgynevezett jogvédő szervezetek, amelyek

minden lehetséges módon megpróbálják lehetetlenné tenni az illegális bevándorlók kitoloncolását.

Mindezek alapján Pócza István szerint a szigorúbb szabályok nem jelentenek garanciát arra, hogy a migrációs helyzet változzon. Ráadásul valahogy azt is meg kellene akadályozni, hogy újabb migránsáradat törhessen be Németországba.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit kizárólag kalapemelést és szalutálást érdemel – a történetben szereplő Péter pedig mély megvetést és egy vödör sz*rt

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre