Létrehozva: 2020.07.18.

„Kérem, ne hagyjon meghalni!” – könyörgött az életéért az autóbalesetet szenvedett 24 éves lány

A fiatal lány autója kigyulladt az autópályán, és szerencsétlenségére lezuhant a hídról.

Szörnyű balesetben vesztette életét a 24 éves Azra Kemal. A fiatal lány a kenti Tonbridge közelében szenvedett autóbalesetet az autópályán. Az autója kigyulladt, ő pedig éppen csak ki tudott mászni a roncsból. Csakhogy a sötétben nem látta, hol is van pontosan, és lezuhant a hídról.

A kocsiban vele utaztak a barátai is, akik azonnal megpróbáltak segíteni rajta. Egy nővér is megállt a fiatalok mellett, és megpróbálta megmenteni a lány életét.

„Kérlelte őket, hogy ne hagyják meghalni, ne hagyják egyedül. Az utolsó szava is ez volt: kérem, ne hagyjon meghalni” – mesélte a Daily Mailnek a lány összetört édesanyja.

„Éjjel még írt nekem, hogy valami fontosat akar mondani, ha hazaért. De reggel, ahogy lementem a földszintre, láttam, hogy nem érkezett haza. Hiába hívtam, nem válaszolt. Aztán 10 óra körül becsengettek hozzám a rendőrök és elmondták, hogy a kislányom meghalt” – emlékezett vissza a borzalmakra az asszony.

„Ő volt a mindenem, az egész világom. De már nem tudok sírni többet. Tudom, hogy vigyáz rám. Gyönyörű lelke volt” – mesélte az anya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

ripost.hu

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút