Létrehozva: 2018.04.22.

Kétségbeejtő dolgot vettek észre a felrobbant hajtóművű repülőgép utasairól készült képen

Egy légiutas-kísérõ vette észre a képen, hogy mennyire figyelmetlenek az utasok.

Mint arról a %RIPOST% korábban írt, a Southwest Airlines New Yorkból Dallasba tartó járata kedden szenvedett balesetet, mikor a Boeing 737 egyik hajtóműve tízezer méteres magasságban felrobbant, és a szétrepülő darabok kilyukasztották a gép oldalát.

Bár a pilóták felkészültségének köszönhetően a repülőgép sikeres kényszerleszállást hajtott végre Philadelphiában, így a balesetnek csak egy halálos áldozata volt, a dolog alakulhatott volna sokkal rosszabbul is. Ahogy ugyanis arra a korábban légiutas-kísérőként dolgozó Bobby Laurie felhívta a figyelmet, az utasok közül gyakorlatilag senki sem tudta, hogyan kell helyesen használni az oxigénmaszkot.

Annak ugyanis nem csak a szájat, de az orrot is fednie kell, ellenkező esetben a hatékonysága erősen csökken. Ez egy ilyen helyzetben könnyen tragédiához is vezethetett volna, hiszen tízezer méteres magasságban a levegő sokkal ritkásabb, mint a Földön. Az oxigénmaszk helytelen használata következtében az emberek könnyen elveszíthették volna az eszméletüket, ennek következményeként pedig egy valódi kényszerleszállás esetén nem tudtak volna kimenekülni a gépből - írta a player.hu.

"Tegyétek le a telefont, hagyjátok abba a szelfizést és figyeljetek a légiutas-kísérőkre!" - írta a kép mellé Laurie, aminél jobb tanácsot mi sem tudnánk adni.

 
 

 

 
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Esküvőre készül Kiszel Tünde lánya

origo.hu

Zelenszkij beismerte, hogy óriási a baj, közel a vég

borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban

KÜLFÖLD

„Jó fiúk voltak, nagyon intelligensek” - balesetet szenvedett az 5 egyetemi jó barát, hárman nem élték túl

KÜLFÖLD

Megszülte gyermekét, majd pár nappal később elhunyt a fiatal édesanya