Létrehozva: 2020.12.10.

Kibertámadás: hozzáfértek a Pfizer-BioNtech vakcina adataihoz

Keresik a felelőst és azt, milyen információkhoz férhettek hozzá a kiberbűnözők.

Illetéktelenek fértek hozzá a Pfizer és a BioNtech vállalat által közösen kifejlesztett koronavírus-oltóanyaggal kapcsolatos adatokhoz egy, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) elleni kibertámadás során – közölte az amerikai gyógyszergyár és a német biotechnológiai cég.

A Pfizer és a BioNTech szerint a tesztalanyok személyes adatai nem szivárogtak ki, s az EMA biztosította őket, hogy a történtek nem lesznek kihatással az engedélyeztetési folyamat ütemtervére.

Fotó: Joel Saget / afp

Egyelőre nem világos, hogy miként zajlott le a kibertámadás, ki a felelős azért, és milyen egyéb információkhoz férhettek hozzá az elkövetők.

Az EMA a tervek szerint december 29-ig le akarja zárni az oltóanyag kiértékelését, bár közölte, hogy ez az időpont még változhat.

A Reuters hírügynökség arról számolt be, hogy a világjárvány alatt fokozódtak a kibertámadások az egészségügyi szervezetek ellen, és elsősorban Észak-Koreához, Iránhoz, Vietnamhoz, Kínához és Oroszországhoz köthető hackereket gyanúsítanak azzal, hogy információkhoz, illetve lehetséges gyógymódokhoz próbálnak hozzájutni ilyen módon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil