KÜLFÖLD

Kiderült a dermesztő igazság: nem részeg volt a három gyermekes anya, hanem halott

A gyerekek azt hitték, anyjuk részeg. Még ki is akadtak, hogy elrontja a karácsonyt.
  • Szerző: Ripost

Egy 26 éves kaliforniai családanya, Za'Zell Preston a gyerekei elmondása szerint teljesen tönkretette a szentestét és karácsony első napját azzal, hogy olyan részegen ünnepelt a gyerekekkel és férjével, William Wallace-szal, hogy magáról se tudott. Az igazság viszont ennél sokkal dermesztőbb volt.

William Wallace 2011 karácsonyán durván összeveszett a feleségével, miután egy közös ismerősük karácsonyi bulijáról hazatértek. A férj az összetűzés hevében agyonverte a nőt. A rendőrségi jelentés szerint kitépte a zsanérokat az ajtóból és azzal támadott a 3 gyerekes édesanyára.

Ezután másnap reggel napszemüveget tett a halott neje arcára, majd lefektette a kanapéra. A két idősebb gyereket pedig azzal a kegyetlen hazugsággal traktálta: édesanyjuk részeg.

A gyerekek karácsony napján úgy nyitották ki az ajándékokat, hogy nem is sejtették: szeretett édesanyjuk elhunyt. Sőt: dühösek voltak, hogy a nő ennyire nincs magánál.

Wallace végül még aznap reggel kihívta a mentőket, mondván, hogy az akkor már halott feleségének orvosi ellátásra van szüksége. A mentősök végül Prestont a helyi kórházba szállították, ahol azonnal halottnak nyilvánították.

Wallace elmondása szerint a nő részegen legurult a lépcsőn. A tárgyalás alatt végig ragaszkodott az ártatlanságához, bár azt beismerte, hogy visszatartotta feleségét, amikor az menekülni próbált a lakásból.

A kegyetlen férfi tárgyalása jelenleg is tart. Ha bűnösségét kimondják, minden bizonnyal életfogytig tartó börtönbüntetés vár rá, ami azt jelenti, hogy leghamarabb 25 év múlva jöhet szóba a szabadlábra helyezése – írta a Borsonline.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?