Létrehozva: 2021.03.17.

Kiderült: így hatnak a vakcinák azokra, akik „long covid”-ban szenvednek

Több, covid fertőzésen átesett beteg szenved heteken, hónapokon át utótünetektől, úgynevezett „long covid”-tól. Egy vizsgálat most kiderítette, hogyan hat rájuk a koronavírus elleni oltás.

Mi az a „long covid”?

Számtalan olyan eset került már napvilágra, hogy akik elkapták a koronavírust – akár otthon gyógyulók, akár kórházban ápoltak -, még a negatív tesztek után, a fertőzést követő hetekben, hónapokban is számos tünet gyötri őket. Sokan számolnak be krónikus fáradtságról, gyengeségről, légszomjról, izületi fájdalmakról, szapora pulzusról, vagy éppen a szaglásuk és ízlelésük nem akar visszatérni. Ezt az állapotot a tudomány „long covid”-ként, azaz „elhúzódó covid„-ként emlegeti.

Long covidos vagyok. Oltassak vagy ne oltassak?

Akinél szerencsétlen módon kialakul ez az elhúzódó állapot, joggal aggódnak, hogy bár 3 hónappal a fertőzésük után már megkaphatnák a vakcinát, de nem tudják, hogy az milyen hatással lenne rájuk, hiszen a koronavírus tünetei még mindig gyötrik őket.

Erre készült egy tanulmány, melyet a napokban közzé is tettek a Medrixv szakmai oldalon. Az angol kutatáshoz kórházban ápolt betegeket válogattak, akiknél első körben 3 hónap, majd 8 hónap múlva végezték el a vizsgálatokat. Közülük 44 fő kapott 2021. januárjában Pfizer vagy AstraZeneca oltásokat.

Illusztrációs fotó Fotó: MTI

Állapotukat 1 hónappal az oltás után összevetették 22 olyan résztvevőével, akiket nem oltottak. Az összes résztvevő 82%-nál legalább egy hosszú covid tünet mutatkozott: 61%-nál fáradtság, 50%-nál légszomj és 38%-nál álmatlanság.

Biztató eredmények

Az oltottaknál nem romlott az életminőség az oltás előttihez képest. Közel kétharmaduk (27 fő) az oltás után átmeneti oltási reakciót – láz, izomfájdalom, fejfájás – észlelt.

Az oltatlanokkal összehasonlítva az oltottaknál némileg javultak a hosszú covid tünetek és csökkent a romlást mutatók aránya (az oltottak 5,6%-a, szemben az oltatlanok 14,2%-ával).

A tünetek az oltottak 23,2%-ánál rendeződtek, szemben az oltatlanok 15,4%-ával. A kétfajta vakcina között nem tapasztaltak különbséget.

Összefoglalva sem az mRNS, sem az adenovírus vektor vakcina nem rontotta a hosszú covid tüneteit, az életminőséget vagy a mentális állapotot.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

hirtv.hu

Gulyás Gergely: Épeszű ember nem tárja a nyilvánosság elé a feleségével folytatott beszélgetést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?