Létrehozva: 2016.09.21.

Kidobta gyerekeit az ablakon a szír migráns, sokkos állapotban a kicsik

Összeveszett a feleségével a férfi, mert az asszony nyugati módon szeretett volna élni. Megmutatta, ki az úr a háznál....

Egy Bonn melletti menekültszálláson történt az eset. A 36 éves szíriai férfi úgy kivágta gyerekeit az ablakon, hogy azok csont- és koponyatörést szenvedtek. A legkisebb mindössze egyéves volt. Õt az mentette meg a biztos haláltól, hogy ráesett az ötéves testvérére.

A férfi családja előtt utazott ki Németországba – Törökországon és Bulgárián keresztül érkezett, a többiek pedig akkor indultak el, amikor ő már biztonságban volt.

Németországban a feleség már nem akarta tartani a szír hagyományokat, ő “nyugati módon” szeretett volna élni. A házaspár sokat vitatkozott emiatt, és egyszer a férfi egy serpenyővel meg is verte asszonyát, amiért 10 napi elzárásra ítélték.

A bezártságot és felesége ellenkezését a becsületét ért támadásnak értelmezte, ezért úgy döntött, ideje megmutatni, ki a családfő. A gyerekek kihajítása után letartóztatták, és három rendbeli gyilkossági kísérlettel, valamint súlyos testi sértéssel vádolják.

A férfi a bírósági tárgyaláson végig zokogott, pólóját pedig az arcára húzta, így próbálta eltakarni a kamerák és a fényképezőgépek elől. Többszöri felszólításra sem volt hajlandó feltápászkodni, térden állva könyörgött a bíróságnak, hogy látni akarja a gyerekeit.

Ítélethirdetés októberben várható.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért