Létrehozva: 2017.03.23.

Kim Dzsongun a világ legnagyobb bankrablója?

23 billió forintnak megfelelõ összeg tûnt el a New York-i bankból - sokak szerint az észak-koreai vezetõ áll az akció hátterében!

Érdekes információk láttak napvilágot a történelem egyik legnagyobb bankrablásával kapcsolatban: az észak-koreai diktátor állhatott az egész ügylet mögött!

 

Múlt márciusban a bangladesi központi bank New York-i FED-számlájáról kínai hackerek 81 milliárd dollárt (közel 23 billió forintot) tüntettek el. A nyomozók most azt vizsgálják, hogy Kim Dzsongun megrendelésére Észak-Korea rendezte-e meg a rablást.

A hatalmas pénzösszeget Fülöp-szigeteki bankokba utalták át, majd kaszinókban mosták tisztára. A nyomozás során bizonyos összeget sikerült lefülelniük és visszatéríteniük a hatóságoknak, de a pénz többsége még mindig nem került elő.

A hackerek a bankrendszerek gyenge ellenőrzési rendszerét használták ki.

Az egyelőre még nem tudni, hogy az amerikai igazságügy-minisztérium indít-e eljárást észak-koreai hivatalnokokkal szemben, és hivatalosan még nem is kommentálták a nyomozás újabb fejleményeit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép