Létrehozva: 2021.07.28.

Kim Dzsongun megrendülve állt a nyilvánosság elé, még a hangja is elcsuklott

Hosszú idő után végre ismét kamerák előtt jelent meg Kim Dzsongun, elképesztő kijelentést tett.

Két hosszú hét kihagyás után Észak-Korea vezetője, Kim Dzsongun ismét a nyilvánosság elé állt. Az állami média kameráinak kereszttűzében látogatta meg kedden a Haza Felszabadítási Háború Mártírjainak Temetőjét. Ami során több érzelmes felvétel is készült a vezetőről.

A látogatása nem volt véletlen, ugyanis idén június 27-én volt 68 éve, hogy 1953-ban Észak-Korea, Kína és az Egyesült Államok vezette ENSZ-parancsnokság aláírta a fegyverszüneti megállapodást, amely gyakorlatilag véget vetett a hároméves Koreai háborúnak.

Fotó: Getty Images

Kim Dzsongun a Rodong Sinmun című lapnak elárulta: „A felnövekvő nemzedékek, még mindig a háborús veteránoktól tanulják a hazaszeretet jelentését!” A koreai háború tanulságáról is írtak, miszerint a lakosságnak merítenie kellene a háború utáni nehézségek legyőzésének szellemiségéből.

A vezető hangja egyébként elcsuklott beszéde alatt, és maga is vitt friss virágot a hősök tiszteletére. Kedden kora reggel a temetőben Kimhez csatlakozott Pak Jong Chon, Kwon Yong Jin és Ri Yong Gil magas rangú katonai tisztviselők is.

„A győzelem napja idén még nagyobb jelentőségűvé fokozódik a nemzet előtt jelenleg álló kihívások miatt” – utaltak a vezércikkben, Észak-Korea mostani helyzetére, hiszen rengetegen éheznek a megemelkedett élelmiszer árak és a koronavírus hatásai miatt.

Fotó: Getty Images

Egyébként az évforduló alkalmából a veteránok országszerte ezen a jeles héten több foglalkozást is tartottak a fiataloknak, hogy megosszák velük háborús élményeiket – írja az Nk News.

Kim Dzsongun teljes beszédét a megemlékezésről várhatóan szerdán fogja közzétenni az állami média.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?