Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.11.26.

Kína szó szerint becsicskította a legnagyobb amerikai bank igazgatóját

Kína kormányzó pártját nem tanácsos nevetség tárgyává tenni, ha a cégednek 20 milliárd dollárnyi befektetése van az országban.

Szerző Gaál József

Teljesen nevetségessé tette magát a legnagyobb amerikai bankcsoport, a JPMorgan Chase vezérigazgatója, aki múlt héten még a Kínai Kommunista Párton viccelődőn, a minap viszont egy meghunyászkodó nyilatkozatban bocsánatot kért „meggondolatlan kijelentéseiért” – írja a CNN.

Először a Bloomberg számolt be arról, hogy a JP Morgan vezérigazgatója, Jamie Dimon egy magánmegbeszélésen a következő poént sütötte el Kína kormányzó pártjáról:

A Kínai Kommunista Párt most ünnepli a 100. évfordulóját, ahogy a JP Morgan is. Fogadok, hogy mi tovább bírjuk majd.

Miután Dimon vicce szélesebb nyilvánosságot kapott, a dolog heves reakciókat váltott ki Kína részéről. Ez persze nem véletlen, hisz köztudott, hogy a Kínai Kommunista Párt érzékenyen reagál minden olyan kijelentésre vagy megjegyzésre, amely akár csak egy kicsit is megkérdőjelezi a legitimitását.

Jamie Dimon, a JPMorgan Chase vezérigazgatója.

A kínai külügyminisztérium azt kérdőjelezte meg, hogy Dimon megjegyzései egyáltalán hírnek minősülnek-e. „A Bloomberg nem egy komoly médium? Minek foglalkozik néhány nagyképű kijelentéssel?” – tette fel a kérdést újságíróknak Zhao Lijian kínai kormányszóvivő egy sajtótájékoztatón.

Az államilag támogatott kínai Global Times újság szerkesztője, Hu Hszi Csin pedig a következőképp vágott vissza a közösségi oldalán az amerikai bankvezérnek: „Gondolkodjunk hosszútávon. Fogadni mernék, hogy a Kínai Kommunista Párt tovább marad fent, mint az Amerikai Egyesült Államok egésze.”

A kínai részéről megfogalmazott véleményekre reagálva szerdán a JPMorgan végül kiadott egy közleményt a vezérigazgató nevében, melyben elnézést kértek Dimon meggondolatlan kijelentései miatt:

Sajnálom a közelmúltban tett megjegyzésemet, mert soha nem helyes tréfálkozni vagy becsmérelni egyetlen embercsoportot sem, legyen szó országról, vezetéséről vagy a társadalom és a kultúra bármely részéről

Pénzpiaci elemzők úgy vélik, a bocsánatkérés aligha volt őszinte, és vélhetően csak a komolyabb következmények megelőzése érdekében történt, mivel a JP Morgannek közel 20 milliárd dollárnyi kitettsége van Kínában és a bank további terjeszkedési tervekkel rendelkezik, így nagyon fontos, hogy meglegyen a jó kapcsolat a kínai kormánnyal és pártvezetéssel.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

magyarnemzet.hu

Egy influenszer már bánja, hogy elment David Pressman vacsorájára

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat