Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.15.

Kínában átterjedt emberre a H5N6 madárinfluenza

Az eset kapcsán megszólaltak a külföldi járványügyi szakértők. Máris idézzük őket.

Szerző Gaál József

A kínai egészségügyi hatóságok tájékoztatása szerint Szecsuán tartományban regisztráltak egy H5N6 madárinfluenzával fertőzött középkorú férfit, aki jelenleg kórházi ellátásra szorul, de a betegségnek egyelőre csak az enyhe tüneteit produkálja – írja a helyi sajtóra hivatkozva a New York Times internetes kiadása.

Kínai tisztségviselők elmondása szerint a járványügyi hatóságok „egy gyors reagálású egységet” küldtek az 55 éves fertőzött lakóhelyére, ahol mindent sterilizáltak, a közvetlen hozzátartozóit pedig határozatlan időre karanténba helyezték. Úgy tudni, hogy a meg nem nevezett férfi állattartással foglalkozott, és vélhetően egy fertőzött csirkétől kapta el a betegséget.

A China Global című állami újság járványügyi szakértőkre hivatkozva arról számolt be, hogy H5N6 madárinfluenza esetében nagyon alacsony az emberről emberre terjedés kockázta, tehát lokális jellegű járványtól kell sem tartani.

A H5N6 vírus egyike azon veszélyes madárinfluenza változatoknak, melyeket a tudósok baromfikban, illetve elfogott vagy elhullott vadmadarakban fedeztek fel az elmúlt években. Ezt a változatot 8 évvel ezelőtt, Laoszban regisztrálták először, később pedig Kínában és más távol-keleti országokban is elterjedt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatbázisa szerint a H5N6 madárinluenza 19 ember haláláért tehető felelőssé 2014 óta.

Mivel az influenzavírusok gyorsan képesek mutálódni, a tudósok folyamatosan figyelemmel kísérik őket, és próbálják azonosítani a fertőzőbb vagy halálosabb változatokat. Tavaly Kínában például egy tudóscsoport arról számolt be, hogy a H1N1 sertésinfluenza-vírus egyik új törzse heteken keresztül tünetmentesen terjedt az ország sertéstelepeinek dolgozói között, ami felvetette annak a kockázatát, hogy észrevétlenül fog kialakulni egy emberekre sokkal veszélyesebb vírusmutáció.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány