Létrehozva: 2021.07.07.

„Bárcsak még egyszer elmondhatnám, hogy szeretlek” – váratlanul vesztette életét egy 15 hónapos kisfiú édesanyja

A szerencsétlen körülmények miatt vesztette életét egy kisgyermekes édesanya. Párját elemészti a gyász.

Nem akart semmi rosszat a 33 éves Alarrah Lawrence, csupán nehéz anyagi helyzete miatt szokatlan dologra vetemedett. Az édesanya a rockinghami Stockland Baldivis bevásárlóközpontba hajtott, majd leparkolt és megközelítette a kukát hajnali 1 óra 40 perc körül.

A 33 éves nő egy műanyag vödörre állt, hogy belenézhessen a Good Sammys jótékonysági konténerébe, mielőtt elkezdte volna átkutatni az adományozott ruhákat.

Fotó: Pixabay

Az anyuka azonban feltehetően lecsúszott a vödörről, így a felsőteste a kukában ragadt, míg a lába kilógott. Mire Lawrence asszonyt hajnali 5 órakor egy járókelő megtalálta – a lába alatt szétszórt ruhákkal -, már meghalt.

Andrew Elliott főtörzsőrmester elmondta, hogy az elemzések szerint a nő megfulladhatott – írja a Mirror.

„Az eddigi információk alapján úgy tűnik, hogy baleset történt, ahol egy személy tragikus módon, nagyon szerencsétlen körülmények között halt meg. Úgy tűnik, csapdába esett, és képtelen volt kijutni a szemetesből” – mondta a rockinghami nyomozó.

Alarrah Lawrence egy 15 hónapos kisfiút hagyott hátra félárván.

„Ez egy kegyetlen világ. Nem tudom elhinni, hogy elmentél. Le vagyok sújtva, és szavakkal nem lehet elmondani, amit érzek. Hiányozni fogsz, és bárcsak még egyszer elmondhatnám, hogy szeretlek. Te voltál a lelki társam” – írta Facebook-oldalán Alarrah Lawrence barátja.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak

ripost.hu

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Hozzáment örökbefogadott fiához egy anya, majd döbbenetes ok miatt váltak el

KÜLFÖLD

„Belülről kifelé égetett” – Brutális mellékhatástól szenvedett egy depressziós nő

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban