Létrehozva: 2019.09.29.

Kislányt használtak csalinak a csoportos nemi erőszakot elkövető fiúk

A düsseldorfi rendőrség bejelentette, hogy őrizetbe vettek négy fiatalt, akiket egy 51 éves csoportosan megerőszakolt nő ügyében gyanúsítanak. Német sajtóinformációk szerint a feltételezett elkövetőek tinédzser korú migránsok.

A német rendőrség által tartott sajtótájékoztatón elhangzott információk szerint az eset idén pünkösdkor történt. Egy 51 éves nő egy szórakozóhelyen múlatta az időt, amikor hirtelen rosszullét miatt kiment a düsseldorfi diszkó elé. Ekkor egy 14 éves lány szólította meg, aki segítséget ajánlott a nála jóval idősebb asszonynak. Egy elhagyatott, parkos részre kísérte, mondván, ott majd friss levegőt tud szívni. Amikor odaértek, akkor a fiatal lányhoz csatlakozott három fiatal.

A nőt egyre beljebb kísérték, majd amikor a fiatalok meggyőződtek róla, hogy senki nincs a közelükben, akkor az áldozatukat brutális módon megerőszakolták és kirabolták.

A sokkos állapotba került nő egy közeli hotelbe sietett, ahol segítséget kért. Az áldozat ruháján DNS-mintákat tudtak rögzíteni a hatóságok, de csak szeptember 11-én tudták azokat konkrét személyekhez kötni. Az eredmény alapján sikerült elfogni a 16 és 17 éves fiatalokat, akik már így is visszaeső bűnelkövetőnek számítanak. A Bild című német napilap információi szerint a gyanúsítottak között két iráni, egy afgán fiatal van, a csalinak használt 14 éves lány pedig török származású. A megerőszakolt asszony telefonját a török lány közvetlen környezetében találták meg.

A düsseldorfi ügyészség közlése szerint a négy fiatal előzetes letartóztatásba került, többek között testi sértés, nemi erőszak és rablás miatt indult ellenük eljárás. A feltételezett elkövetők helyzetét súlyosbíthatja, ha kiderül, hogy az egész borzalmat előre eltervezték.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat