Létrehozva: 2018.02.17.

Kitört a pánik: több ezer elítélt kerül szabadlábra

Büntetésük letöltése elõtt engednek szabadon több ezer bûnözõt a brit börtönökbõl - a kormány a túlzsúfoltság miatt döntött a vitatható elképzelés mellett.

A szabadlábra helyezhető rabok enyhébb bűncselekményeket követtek el: testi sértés, rablás, betörés vagy éppen drogbirtoklás miatt ítélték el őket. A börtönök vezetése rendszeresen panaszkodik arra, hogy kevés a férőhelyük, a zsúfoltság pedig komoly feszültségekhez vezethet. A kormány most így akar könnyíteni a helyzetükön, de a terv kritikusai szerint „pánikszerű” döntésről van szó, és olyan sok ember kerül hirtelen szabadlábra, hogy az már a társadalom biztonságát veszélyezteti.

 

A közeljövőben azok a rabok kerülhetnek szabadlábra, akik korábban kérvényezték büntetésük enyhítését, de nem kerültek át a házi őrizetesek programjába. Ezeket a visszautasított igényléseket fogják felülvizsgálni, és akiére rábólintanak, az egy elektronikus nyomkövetővel haza is térhet – a tervek szerint nem hagyhatja majd el az otthonát, de sokan kételkednek abban, hogy ezt minden esetben be is tudják tartatni.

A brit igazságügy-minisztérium jelentése szerint 2016-ban a házi őrizetbe helyezhető elítélteknek csak a 21 százaléka élhetett ezzel a lehetőséggel: 9041 rabot helyeztek át, pedig még 35 ezer fővel lehetett volna csökkenteni a börtönbe zártak számát. A mostani felülvizsgálattal ezt az elmaradást szeretné pótolni a kormány, annak ellenére, hogy tudják: a lakosok félve gondolnak arra, hogy olyan emberek kerülhetnek a szomszédjukba, akik nem bűnhődtek meg erőszakos bűncselekményükért.

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Belülről kifelé égetett” – Brutális mellékhatástól szenvedett egy depressziós nő

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak