Létrehozva: 2020.08.18.

Kivégzésekről készített videókat mutogatott tanítványainak hittan helyett

A berni ügyészség azzal gyanúsít egy 38 éves szomáliai bevándorlót, hogy egészen fiatal gyerekeket próbált meg radikalizálni. A svájci hatóságok közlése szerint a férfi az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elkötelezett híve, és a Korán oktatása ürügyén terjesztette szélsőséges nézeteit.

Az afrikai migráns rendszeresen kivégzésről készült felvételeket mutatott a tanítványainak, és ezen keresztül próbálta meggyőzni őket arról, hogy a hitetlenek ezt érdemlik. A berni rendőrség egy névtelen bejelentést követően házkutatást tartott a szomáliai férfinél, és mindenki legnagyobb megdöbbenésére összesen 12 ezer (!) kivégzésről, kínzásokról készült ISIS videót foglalt le. Később kiderült, hogy több gyerek számítógépén is vannak hasonló felvételek.

Az Iszlám Állam gyakran kihasználja a gyerekek befolyásolhatóságát.
Fotó: Instagram

Az egyiken például a terrorszervezet egyik vezetője arra utasítja a híveit, hogy a hitetlenekkel olyan brutálisan végezzenek, amennyire csak lehet. A háttérben az Iszlám Állam zászlója lobog.

Az ügyészség féléves börtönt kért a vádlottra, ő azonban ezt nem fogadta el, így a bíróság dönt majd bűnösségéről. A szomáliai férfi azzal védekezik, hogy nem tudta, hogy az általa nézett videók be vannak tiltva. Állítása szerint ő csak azért töltötte le ezeket, hogy tájékozódjon, mi történik a nagyvilágban. Az ítélet kihirdetése ősz elejére várható.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat