Létrehozva: 2020.04.04.

Koronavírus: beszállt a fertőzés elleni harcba Madonna is

A híres énekesnő egymillió dollárt adományozott a vírus elleni vakcina kifejlesztéséhez.

Bill Gates, a Microsoft társalapítója a hét elején jelentette be, hogy feleségével, Melindával közösen vezetett alapítványuk hét különböző kutatólaboratóriumot fog támogatni, melyek a koronavírus ellenszerén dolgoznak – írja az Independent.

„Csatlakozom a Bill és Melinda Gates Alapítvány azon erőfeszítéseihez, hogy olyan gyógyszert találjanak, amely megelőzi vagy kezeli a Covid-19-et ” – ezt pedig már Madonna osztotta meg rajongóival az egyik közösségi oldalán, ahol azt is elmondta: 1 millió dollárt adományoz a vírus elleni harchoz.

Az énekesnő korábban egyik legkedvesebb barátja, a Krokodil Dundee sztárja, Mark Blum halála kapcsán arról is beszélt: a járvány miatt világszerte veszélyhelyzetben élünk, és bevallotta: neki is több időbe telt, hogy ezt elfogadja és változtasson az életmódján. Kiemelte: szükség van a legsebezhetőbbek, az egészségügyi dolgozók védelmére, de épp olyan fontosak a családtagjaink és a barátaink is! Hangsúlyozta, hogy a járvány nem törődik azzal, hogy gazdag-e valaki, vagy szegény, nem válogat.

„Reménykednünk kell, és be kell tartanunk a karanténszabályokat” – kérte rajongóit Madonna.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Robbanások Ukrajna-szerte, Oroszország óriási támadási hullámot indított

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Utolsó leheletével is gyermekét védte az anya, halálra késelték a bevásárlóközpontban

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban

KÜLFÖLD

„Jó fiúk voltak, nagyon intelligensek” - balesetet szenvedett az 5 egyetemi jó barát, hárman nem élték túl