Létrehozva: 2020.03.02.

Koronavírus: bocsánatot kért a koreai szektavezér, amiért hívei elterjesztették a betegséget

Az egyik hívő négy alkalommal is elment lázas betegen az istentiszteletre, az egyház pedig eltitkolta a hivatalos szervek elől híveik adatait.

Bocsánatot kért hétfőn Dél-Koreában a Sincshondzsi keresztény egyház vezetője amiatt, hogy az irányítása alatt álló szervezet felelős volt az új koronavírus-járvány dél-koreai elterjedésében.

A szekta több tagja is járt januárban Vuhanban, a koronavírus kiinduló gócpontjában. Az egyház egyik 61 éves híve február elején Tegu városban annak ellenére részt vett a szekta legalább négy istentiszteletén, hogy lázas beteg volt. Később koronavírus-fertőzöttként diagnosztizálták.

Szeretnék őszintén bocsánatot kérni az emberektől egyházam nevében. Nem volt szándékos, de sajnos sok ember megfertőződött” – mondta a 88 éves Li Man Hi.

A szöuli hatóságok közben nyomozást indítottak a Sincshondzsi egyház 12 vezetője, köztük az alapító Li Man Hi ellen, egyebek mellett emberölés gyanújával. Azzal vádolják az egyház vezetőit, hogy egyes híveik adatait eltitkolták a hatóságok elől, amikor azok próbálták felkutatni ez esetleges fertőzötteket.

„Ha korábban megtették volna a megfelelő intézkedéseket, el lehetett volna kerülni a koronavírus-fertőzések rohamos terjedését és számos ember halálát” – írta Park Von Szun szöuli polgármester a Facebook-oldalán.

Dél-Koreában kevesebb mint két hét alatt több mint négyezer koronavírus-fertőzést észleltek. A halálos áldozatok száma 20 fölé emelkedett.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil