Létrehozva: 2021.07.12.

Száznál is több nyaraló kaphatta el a koronavírus delta mutációját, ez állhat a háttérben

A hatóságok minden esetben karantént rendeltek el.

A koronavírus delta variánsával fertőződhettek meg a spanyolországi érettségi kirándulásról hazatérő szlovén diákok – közölte az országos közegészségügyi intézet (NIJZ) hétfőn. Eva Grilc, a NIJZ járványügyi szakembere elmondta: több mint háromszáz tanulóból 134-nek lett pozitív a teszteredménye, és további 51 másodlagos fertőzést fedeztek fel olyanoknál, akik a fertőzöttekkel érintkeztek.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A hatóságok minden esetben végeztek kontaktkutatást, és karantént rendeltek el számukra. Néhány diák, akiknek kötelező otthoni elkülönítőben kellett volna lennie, folytatta nyaralását Horvátországban. A NIJZ erről értesítette a horvát hatóságokat. Grilc hozzátette: a hallgatók döntő többségét nem oltották be. „Határozottan javasoljuk, hogy mindenki, aki utazni szeretne, előtte oltassa be magát” – hangsúlyozta.

Bár a minták genetikai vizsgálata még nem fejeződött be, Grilc szerint az előzetes eredmények arra utalnak, hogy a tanulók a gyorsabban terjedő delta variánssal fertőződtek meg Spanyolországban.

A valamivel több mint kétmillió lelket számláló Szlovéniában eddig 847 797-en kaptak védőoltást, közülük 739 738-an már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult lakosság 40, illetve 35 százaléka.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrülten izgalmas kérdés, amely sorsdöntő a magyar fociválogatott életében

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?