Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.08.

Koronavírus: egy migránsnegyed a legfertőzöttebb városrész Stockholmban

A nyelvi és kulturális különbségek miatt nehéz megértetni a migránsokkal a kézmosás és szociális távolságtartás fontosságát.

Ahogy arról a RIPOST korábban már beszámolt, Európán Svédország az egyetlen ország, ahol a koronavírus-járvány miatt alig vezettek be olyan intézkedéseket, melyek az állampolgárok mozgását korlátoznák. Nyitva vannak a bárok, az éttermek és az iskolákat sem zárták be, mindösszesen az 50 főnél nagyobb gyülekezéseket tiltotta meg a svéd központi kormány.

Életkép Stockholm kikötőjében március 28-án. (Photo by Jonathan NACKSTRAND / AFP)

A svédeknek egy igen jelentős része azonban nincs megelégedve a kormány járványügyi stratégiájával, ugyanis a hivatalos adatok szerint Svédországban eddig 8419 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és 687 halálos áldozatot követelt a járvány. Ezekkel a számokkal vélhetően az országot vezető szociáldemokrata kabinet is tisztában van, hiszen nemrég egy olyan iránymutatást írt elő az egészségügyi intézmények számára, ami alapján az illegális migránsoknak is a legjobb szolgáltatást kell kapniuk, ha koronavírus-fertőzéssel kerülnek kórházba.

Ezt a bizonyos legjobb ellátást vélhetően meg is fogják kapni a svéd egészségügytől a bevándorlók, ugyanis a koronavírus-járvány területi eloszlása alapján kettő, főként migránsok lakta no-go zóna (Rinkeby-Kistaés Spanga-Tensta) a legfertőzöttebb városrészek Stockholmban- írja az SVT nevű svéd hírportél.

„Mi már korábban is arról számoltunk be, hogy a főként migránsok lakta városrészekben sokkal több koronavírus-megbetegedést regisztráltunk, mint bárhol máshol az országban. Spanga-Tensta és Rinkeby-Kista negyedekben 10 ezer lakosra 47 fertőzött beteg jut, ami kimagasló adat – országosan is. Azt látjuk, hogy a migránsok lakta városrészek sokkal sebezhetőbbek, de eddig különleges intézkedést nem rendeltek el ezeken a területeken” – fogalmazott SVT-nek Dr. Per Follin svéd infektológus.

Napokkal ezelőtt a Sveriges Radio nevű svéd műsorszolgáltató arról számolt be, hogy a Stockholmban élő szomáliai közösségre jelenti a legnagyobb veszélyt a koronavírus-járvány, ugyanis a nyelvi és kulturális különbségek miatt nehéz a közösség tagjaival megértetni a fertőzés megelőzését szolgáló praktikák fontosságát (kézmosás, szájmaszk viselése, szociális távolságtartás, stb.)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány