Létrehozva: 2020.02.21.

Koronavírus: friss részletek az ukrajnai busztámadásról

Péntekre már lecsillapodtak a csütörtöki zavargások. Sokan tiltakoztak, mert a hatóságok a falu szanatóriumában akarják elhelyezni el a kínai koronavírus-járvány gócpontjából elhozott 45 ukránokat.

Kilenc rendőr megsebesült, és 24 embert őrizetbe vettek a hatóságok csütörtök este, amikor zavargásba torkollott a helybeliek tiltakozása egy kelet-ukrajnai településen. Az emberek nem akarták, hogy a hatóságok a falu szanatóriumában helyezzék el a kínai koronavírus-járvány gócpontjából, Vuhanból elhozott 45 ukrán és 27 külföldi állampolgárt – hozta nyilvánosságra pénteken az ukrán belügyminisztérium.

Fotó: Europress – AFP/STR

A Poltava megyei Novi Szanzsariban a helyiek – egyes források szerint más településről érkező felbujtókkal együtt – felgyújtott barikádokkal torlaszolták el a szanatóriumhoz vezető utakat, az evakuáltakkal érkező buszokat pedig kövekkel dobálták meg, a járművek több ablakát betörve, s a rendfenntartókkal is összecsaptak. Utóbbiak végül erőszakot alkalmazva megtisztították az utat, és sikerült bejuttatniuk a szanatóriumba az evakuáltakat.

A pénteki jelentés szerint a kilenc sebesült rendőr közül öten további kórházi ápolásra szorulnak. Az őrizetbe vettek közül egyet továbbra is fogva tartanak, a többieket a jegyzőkönyvek felvétele után szabadon engedték. Két büntetőeljárást indítottak ellenük: tömeges rendbontás és hatósági személy elleni erőszak címén.

Pénteken már lecsillapodott a helyzet a településen, senki sem tüntetett, de a rendőrség és a nemzeti gárda továbbra is megerősített szolgálatot tart, mintegy 200-an járőröznek a faluban – közölte a belügyminisztérium.

A helybeliek viselkedését többen elítélték, Zorjana Szkalecka ukrán egészségügyi miniszter szolidaritásul ideiglenesen beköltözött a szanatóriumba, ahol az evakuáltaknak két hetet kell karanténban tölteniük.

Anton Herascsenko belügyminiszter-helyettes „nemzeti szégyennek” nevezte a történteket, és biztosított afelől, hogy a rendfenntartók megvédik bármiféle támadással, gyújtogatási kísérlettel szemben a szanatóriumot.

Az UNIAN ukrán hírügynökség beszámolója szerint a fegyveres konfliktus elől korábban kényszerből elköltözött donyeckiek – úgynevezett belső menekültek – egy csoportja gyümölcsöt, üdítőt, csokoládét és süteményt tartalmazó élelmiszeradományt vitt szolidaritásból az evakuáltaknak. „Vádoltak már minket azzal, hogy a háború miattunk van, ezeket az embereket pedig most a vírusért teszik felelőssé” – mondták az újságíróknak, amikor lepakolták az adományt a szanatórium kapuja elé.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek