Létrehozva: 2020.09.20.

Koronavírus-járvány: Szörnyű dolog történt az angyalarcú ápolónővel

Naponta 13 órát dolgozik a frontvonalban, ezért sokáig nem is tudta, hogy tragédia történt.

Feldolgozhatatlan fájdalommal kell megküzdenie a mindössze 26 éves Katy Matthews-nak, aki ápolónőként naponta 13 órát dolgozik a koronavírus-járvány második hullámának kellős közepén.

A fiatal feleség ugyanis nemrég megözvegyült. Férjét, a hadseregben szolgáló Mitchell Matthews-t nemrég holtan találták. Öngyilkos lett – írja a Mirror.

Fotó: Facebook

Katy az esküvő után egy gyönyörű kislánynak adott életet, aki ma már 5 éves, és apa nélkül kell felnőnie. De hol is romlott el minden?

Nos, Mitchell volt az egyetlen családos férfi a katonaságnál, ahol nem nézték jó szemmel, hogy sokszor ő megy az oviba a kislányáért. Katy viszont a járványhelyzet miatt nem tehette meg, hogy előbb elhagyja a kórházat. A hadseregben ezért naponta bántották a férjét, aki egyébként is súlyos mentális problémákkal küzdött.

A bajt csak tetézte, hogy nyáron elvesztette egyik katonatársát, egyben legjobb barátját, aki szintén önkezével vetet véget életének. Úgy tudni, a temetése mélyen megrázta Mitchellt. Bár Katy-nek azt mondta, sose tenne kárt magában, mégis megölte magát.

„A hadseregnek ő csak egy katona volt a sok közül, de nekem a világot jelentette. Az életem teljesen tönkrement, mindent a nulláról kell újra felépíteni” – nyilatkozta könnyek között a fiatal özvegy.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek