Létrehozva: 2020.03.29.

Koronavírus: Lombardiában csökken a diagnosztizált fertőzöttek és halottak száma

Olaszországban a koronavírussal újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma a gócpontnak számító Lombardiában fokozatosan csökken, de országosan továbbra is megközelíti a négyezret.

Az elmúlt 24 órában több mint hétszázzal emelkedett a járványban elhunytak száma, amely így 10 779-re nőtt – közölte vasárnap esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Egy nap alatt 756-an haltak meg, kevesebben, mint szombaton (889) és pénteken (969). Az adatok reménykeltőek, de a halottak száma továbbra is magas. A világban a Covid-19-ben elhunyt több mint 30 ezer halott egyharmada Olaszországban vesztette életét.

Fotó: Shutterstock

A diagnosztizált fertőzöttek száma 3851-gyel emelkedett az egy nappal korábbi 3651-hez és az ezt megelőző 4401-hez képest. Az azonosított fertőzöttek száma 73 880: 58 százalékuk házi karanténban van, majdnem négyezren intenzív osztályon. A gyógyultak száma túllépte a 13 ezret. A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma meghaladta a 97 ezret.

A járványgörbe lefele ível a gócpont Lombardiában, ahol 416 beteg vesztette életét az elmúlt egy nap alatt a szombati 542 és a pénteki 541 után. A diagnosztizált fertőzöttek száma 1592-vel emelkedett a huszonnégy órával korábbi 2217 és a negyvennyolc órája mért 2409-cel szemben. Az utóbbi több mint egy hónap alatt a halottak száma elérte a 6360-t, az azonosított betegeké pedig meghaladta a 41 ezret.

Angelo Borrelli a polgári védelem vezetője – akinek negatív lett a vírustesztje – elmondta, hogy a lombardiai Cremona intenzív osztályairól Kölnbe szállítanak át betegeket. Korábban már Lipcsébe is szállítottak olaszországi betegeket.

Elkészült a milánói vásártéren tíz nap alatt kialakított járványkórház, amely első fázisban több mint ötven betegnek képes intenzív kezelést nyújtani, de az ágyak száma több mint kétszázra emelhető. Albánia harmincfős orvoscsoportot küldött az észak-olaszországi tartományba: Edi Rama albán kormányfő videóüzenetben hangsúlyozta, hogy Albánia sohasem felejti a segítséget, amelyet az olaszoktól a tavaly novemberi földrengéskor kapott.

„Nagyon gazdag országok hátat fordítanak, de mi szegények segítünk olasz barátainkon” – jelentette ki Edi Rama.

Az olasz kormány április 3-ig jelenti be az országos óvintézkedések határidejének megújítását: előrejelzések szerint legalább újabb tizenöt nappal meghosszabbítják. A korlátozások feloldását a hatóságok korainak nevezték hangsúlyozva, hogy ezeket fokozatosan, akár tartományról tartományra oldhatják csak fel. Az olaszokat figyelmeztették, hogy lakóhelyüket, városukat a húsvéti ünnepek alatt sem hagyhatják el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat