Létrehozva: 2020.03.22.

Koronavírus: Napok óta először csökkent a halottak és az új betegek száma Olaszországban

A korábbinál kevesebben, de még mindig több mint hatszázan haltak meg Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban az elmúlt 24 órában, s ezzel 5476-ra emelkedett a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak száma – közölte vasárnap esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén csökkent, de így is 3957 új beteget tartanak számon.

Az igazolt fertőzöttek száma az egy nappal ezelőtti 4821-ről majdnem ezerrel csökkent. Angelo Borrelli, a polgári védelem vezetője kijelentette, remélik, a csökkenés a következő napokban is folytatódik. Hozzátette, a számok talán elkezdték mutatni a korábban bevezetett óvintézkedések hatását.

Fotó: Pixabay.com

Az elhunytak száma a szombati 793-ről 651-re csökkent.

Lombardiában az utóbbi egy nap alatt 361 személy halt meg, de ez sokkal kevesebb a szombati 546-hoz és a pénteki 381-hez képest is.

Az olasz belügyi tárca betiltotta az egyik városból vagy településről egy másikba történő mozgást. Eddig ez csak ellenőrzött volt, de nem tiltott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?