Létrehozva: 2020.03.29.

Koronavírus: New York, New Jersey és Connecticut nem lesz karanténban, szigorú utazási korlátozásokat vezetnek be

New York, New Jersey és Connecticut nem lesz karanténban, helyette szigorú utazási korlátozásokat vezetnek be – jelentette be Donald Trump amerikai elnök vasárnap éjjel a Twitteren.

Szerző Ripost

A mikroblogban az amerikai elnök kifejtette: a vírus elleni küzdelmet irányító kormányzati munkacsoport javaslatára, valamint New York, New Jersey és Connecticut államok kormányzóival egyeztetve arra a döntésre jutott, hogy „a karantén nem lesz szükséges”.

Fotó: Shutterstock

Donald Trump egyben felkérte az országos járványügyi és betegségmegelőzési központot (CDC), hogy határozzon meg szigorú utazási korlátozásokat a három tagállam számára. A korlátozásokat a tagállamok kormányzóinak kell bevezetniük a szövetségi kormánnyal történő konzultációkat követően.

Az elnök szombat délután vetette fel újságíróknak nyilatkozva, hogy a járvány által erőteljesen sújtott három, keleti parti tagállamban – Connecticutben, New York államban és New Jerseyben – esetleg karantént vezethetnek be két hétre, vagyis a három államot teljesen lezárnák a ki-, és beutazók előtt. Már délután hangsúlyozta azonban, hogy az érintettek nélkül nem hoz döntést.

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója nem sokkal az elnök szavainak elhangzása után elutasította az ötletet, és kijelentette, hogy ennek megvalósítása szerinte felérne „a tagállamok elleni háború meghirdetésével”.

„Nem hiszem, hogy ez jogszerű lenne” – mondta újságíróknak Cuomo, hozzátéve, hogy egy ilyen döntés gazdaságilag is katasztrofális következményekkel járna. „Ha térségeket választunk el egymástól az országon belül, az visszaütne, Amerika-ellenes és társadalomellenes lenne” – szögezte le a CNN hírtelevíziónak adott szombat esti interjújában.

Ned Lamont, Connecticut kormányzója egy szintén szombat esti televíziós interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy „New York, New Jersey és Connecticut déli része a kereskedelmi és pénzügyi világ fővárosa, és ha Donald Trump szeretné a járvány után újra beindítani a gazdaságot, akkor ”nagyon oda kell figyelnie, hogy mit mond, és mit nem mond ki„.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért