Létrehozva: 2020.03.16.

Koronavírus – Sorra állnak le a légitársaságok

Csődhullám lehet a koronavírus miatt bevezetett kényszerintézkedések eredménye.

Az Eurocontrol európai forgalomszervező adatai szerint múlt pénteken átlagosan 17 százalékkal közlekedett kevesebb repülőgép az európai légtérben, de országonként nagyok az eltérések.

A legsúlyosabban Olaszország és Németország érintett, előbbi légterében 77, utóbbiéban mintegy 30 százalékkal volt kisebb a forgalom, mint egy évvel korábban. Portugáliában 7 százalékos csökkenést mértek.

Képünk illusztráció (Fotó: SHUTTERSCTOCK)

A légitársaságok közül az Alitalia csökkentette a legnagyobb mértékben kapacitását, a járatok 70 százalékát mondták le, a Lufthansa-csoport az előre meghirdetett járatok 40 százalékát nem indította el, a Ryanair 28 százalékkal kevesebb kapacitást kínált fel.

Képünk illusztráció (Fotó: MTI)

Egyre több ország tiltja meg a belépést valamilyen formában a külföldiek számára, Olaszország után Spanyolország, Lengyelország, Lettország, Csehország, Dánia, Norvégia, valamint Katar és az Egyesült Államok is korlátozást vezetett be. Emiatt egyre több légitársaság állítja le üzemelését hosszabb-rövidebb időszakra. Eddig a LOT Polish Airlines, a SAS Scandinavian Airlines, az Air Baltic, a Lauda és a CSA Czech Airlines állította le szinte minden kereskedelmi járatát, csupán néhány összeköttetés maradt meg, amelyekkel az adott ország állampolgárai hazatérhetnek.

Képünk illusztráció.
Fotó: Pixabay

Az Egyesült Államok csütörtökre virradóra először a schengeni övezet, vasárnapra már az Egyesült Királyság és Írország területéről is megtiltotta a külföldiek beutazását egy hónapra, emiatt a legtöbb európai és amerikai légitársaság is jelentős kapacitás-csökkentést hajtott végre, a nyugati parti városokba alig lesz európai, közvetlen járat, de teljesen nem szűnt meg a transzatlanti forgalom.

A Lufthansa tájékoztatása szerint márciusban és áprilisban a járatok felét, mintegy 40 ezer járatot törölt előzetesen, de további intézkedésekre lehet számítani. A német légi társaság állami segítséget kért azon országoktól (Németország, Ausztria, Svájc, Belgium), ahol bázist üzemeltet. Az Air France dolgozói 80 százalékát részmunkaidőben foglalkoztatja tovább, a KLM 2000 munkavállalót küldött el. Alex Cruz, a British Airways vezérigazgatója azt mondta, a cég megmentése érdekében soha nem látott mértékű repülőgép-kivonást és elbocsátást kell végrehajtani.

Képünk illusztráció (Fotó: Balazs Mohai / Getty Images)

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előzetesen azzal számolt, hogy a légiközlekedést mintegy 113 milliárd dollár kár érheti. Alexandre de Juniac elnök-vezérigazgató azonban pénteken a Reutersnek nyilatkozva már azt mondta, ennél nagyobb mértékű lehet a kár, és a kormányok segítségét kérte, ellenkező esetben csődhullám söpör végig a légiközlekedési iparágban.

Az MTI megkeresésére a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) azt közölte, hogy az elmaradó utasok, illetve törölt járatok miatt egyetlen negyedév alatt 4,5 milliárd euróval csökkenhet a repülőterek bevétele a tervezetthez képest.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat