Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.19.

Koronavírus: számít a vércsoport is?

Egy kínai kutatás szerint az A-s vércsoportú emberek könnyebben kaphatják meg a koronavírust.

Nagyobb eséllyel fertőzheti meg az új típusú koronavírus az A-s vércsoportba tartozó embereket. Erre jutott Csiao Csao, a sencseni Déli Tudományos és Műszaki Egyetem munkatársa és a kollégái egy új tanulmány szerint – írja az IFLScience.

Fotó: pixabay.com

A kínai kutatók több mint 2000 olyan beteget vizsgáltak és osztályoztak vércsoport szerint, akik Vuhanban vagy Sencsenben kapták el a vírust.

A kutatók 206, a COVID-19-ben elhunyt páciens vérét is elemezték, a csoport 41 százaléka volt A-s. Egy korábbi vizsgálat a 2003-as SARS-járvány esetében is hasonlót mutatott ki.

Fontos kiemelni, hogy az új tanulmányt független szakértők még nem vizsgálták felül, a kínai kutatók pedig meglehetősen kis mintával dolgoztak. Az eredmények inkább a szakértők, semmint a lakosság számára lehetnek relevánsak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány