Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.15.

Koronavírus: Szlovéniában hétfőtől leállítják a tömegközlekedést

Szlovéniában hétfőtől leállítják a tömegközlekedést, valamint bezárják az éttermeket és a bárokat az új koronavírus terjedésének akadályozása érdekében. Erről döntött szombaton az új kormány válságkezelő kabinetje.

Janez Jansa miniszterelnök közölte a Twitteren, hogy az országban felfüggesztenek, illetve korlátoznak minden nem szükséges tevékenységet. Minden ezzel kapcsolatos intézkedést azután vezetnek be, hogy az illetékes miniszterek kihirdetik az ezekről szóló rendeleteket.

Shutterstock

A parlament pénteken szavazott bizalmat az átmeneti koalíciós kormánynak, amely még aznap megtartotta első ülését, és ezen megalakult a válságkezelő kabinet.

Ezt megelőzően Szlovénia szerdától megtiltotta a beutazást Olaszországból. A rendelet nem vonatkozik a szlovén állampolgárokra, továbbá csak azok léphetik át az országhatárt, akik igazolják, hogy nem fertőzöttek. Ez az igazolás nem lehet régebbi három napnál, valamint szlovén, olasz vagy angol nyelven kell íródnia. Csütörtöktől az Olaszországból érkező áruforgalmat is korlátozták. Hétfői hatállyal felfüggesztették az oktatást az óvodától a felsőoktatási intézményekig.

Szombaton meghalt az első beteg, akit megfertőzött a koronavírus. A délkelet-szlovéniai Metlika városban működő idősotthon egyik lakója volt. Szlovéniában szombaton délután 14 óráig 181 volt a fertőzöttek száma.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány