Létrehozva: 2020.02.18.

Közeleg a vége? Lecsengőben van a koronavírus-járvány Kínában

A WHO még óvatosságra int, a számok azonban elég biztatóak a koronavírus ügyében.

Általánosan lecsengőben van az új típusú koronavírus-járvány Kínában a napi adatok alapján, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint még korai lenne a járvány tartós csillapodását kiolvasni a számokból.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden közölt adatai szerint 1886 új esettel 72 436-ra nőtt a fertőzöttek száma Kína szárazföldi részén hétfő éjfélig. Ugyaneddig 98 új halálozást jelentettek, a vírus ezzel immár 1868 életet követelt a szárazföldi Kínában.

A gyógyszertárakban dolgozók így védik magukat
Fotó: AFP

A napi új fertőzöttek száma országosan 162-vel csökkent az egy nappal korábban közölt adathoz képest, míg a napi halálozások számában szintén enyhülés mutatkozott. A mérséklődés különösen a vírus gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományon kívül szembetűnő, Kína többi részén ugyanis már tizennegyedik napja fokozatosan csökken a napi új megbetegedések száma – a február 3-án közölt 890 új esettel szemben kedden 84 újonnan diagnosztizált fertőzöttről számoltak be a több mint három hete lezárt tartományon kívülről. Hétfő éjfélig a meggyógyultak száma 12 ezer fölé emelkedett Kínában.

A helyzet továbbra is Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban a legsúlyosabb: a napi új esetek közül 1600-at, míg a halálozások közül 72-t jelentettek a 11 milliós városból.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója azonban óvatosságra intett az adatok értelmezését illetően.

„Korai lenne kijelenteni, hogy a mérséklődés folytatódik. Egyelőre minden lehetőséggel számolni kell” – mondta hétfőn Genfben, miután a kínai egészségügyi hatóságok közzétettek egy több mint 44 ezer fertőzöttről szóló részletes jelentést.

Az ebben ismertetett adatok alapján a betegek több mint 80 százalékánál csupán enyhébb tünetek jelentkeztek. A vírus az esetek mintegy 14 százalékában okozott súlyos tüneteket – egyebek mellett tüdőgyulladást és légzési nehézségeket -, míg a páciensek 5 százaléka került kritikus állapotba. A betegség az esetek 2 százalékában bizonyult végzetesnek, a halálozás kockázata pedig a páciensek életkorával egyenes arányban nőtt.

A WHO 12 tagú szakértői csoportja a hét végén érkezett Pekingbe, hogy a járványról egyeztessen a kínai szakértőkkel. A WHO csapata a kínai fővároson kívül a délnyugat-kínai Szecsuán, valamint az ország déli részén fekvő Kuangtung tartományban tart helyszíni szemlét. Kuangtung jelentette Hupej után a második legtöbb megbetegedést, a mintegy 113 millió lakosú tartományban hétfő éjfélig összesen 1328 fertőzöttről és 4 halálozásról adtak számot, miközben 535 páciens már gyógyultan távozhatott a kórházból.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét