Létrehozva: 2019.06.20.

Közölte a hírszerzés: újjászerveződik az Iszlám Állam

Csupán "gyakorlóterepként" használják az afgán államot. Katonai szakértõk szerint az ott elkövetett terrortámadások csupán "tesztek" a késõbbi Európában és az Egyesült Államokban elkövetendõ cselekményekhez.

Azt eddig is tudtuk, hogy főként Afganisztánba vonult vissza az Iszlám Állam, miután kiszorult Szíriából és Észak-Irakból. Ennél több konkrétumot gyűjtött össze különböző hírszerzési forrásoktól a Breibart.

A jó hír az, hogy az ISIS nem tudott összefogni a tálibokkal, sőt csatáznak is egymással, mert mások a hatalmi céljaik és a gondolkodásmódjuk. Ez ugyanakkor nyugati és az orosz elemzők szerint arra is jó lehet, hogy a jelenleg jóval erősebb
tálibokat még inkább szembeállítsák az Iszlám Állammal.

Ugyanakkor

az ISIS számára Afganisztán nem cél, hanem egyfajta “gyakorlópálya.” A Kabulban elkövetett terrorista merényletek alapján készülnek fel az Egyesült Államokban és Európában végrehajtandó hasonló tettekre

– mondták el szakértők az AP hírügynökségnek.

Vannak akik úgy vélik, hogy ezek a támadások körülbelül egy év múlva
elkezdődhetnek.
Amerikai katonai tervezők úgy vélik, hogy az ISIS Afganisztánban elveszítette számos harcosát és vezető tisztjét a légierő MOAB (Massive Ordnance Air Blast) támadásai során, amelyben barlangokat bombáztak Nangarhar tartományban.

Ám az utánpótással most ismét erősödtek. Az Iszlám Állam jelentős pénzt koncentrált ezen a területen és azon kívűl, hogy fiatal
afgánokat is toborozzon és tanítson meg harcolni, új katonák csatlakoztak hozzájuk Csecsenföldről, Indiából, Bangladesből és Kínából, az Ujgúr tartományból...

Oroszország FSB biztonsági szolgálata május végén arra figyelmeztetett, hogy az ISIS-nek már mintegy 5000 harcosa van Észak-Afganisztánban és ez több mint kétszer annyi, mint amennyit az amerikaiak feltételeznek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elmaradt a nyár, júniusban még a hó is esett

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő