Létrehozva: 2016.03.09.

Lebukott a csalfa asszony! Ikreket szült, de két apától

Gyanús lett a férjnek, hogy valóban tõle születtek-e a feleségének ikrei. Az egyik baba ugyan hasonlított rá, de a másik egyáltalán nem. Aztán a DNS-teszt kiderítette, hogy csak az egyik gyerek a férfié, na de hogy lehet ez? Kitõl van a másik poronty?

Szerző F. G.

A nem mindennapi esetről a Mirror számolt be egy vietnami lap nyomán. Az újság szerint az ázsiai országban született gyerekek már kétévesek, azonos neműek, de az egyiknek vastag, hullámos a haja, a másiknak vékony szálú és egyenes.

A férj rokonai kezdték el oltani az apát azzal, hogy itt valami nem stimmel.

 

Addig-addig, míg apasági tesztet nem kértek, és a DNS-vizsgálat eredménye igencsak meghökkentette a párt. Kiderült, hogy csak az egyik gyerek van a férjtől, a másiknak valaki más az apja.

 

 

Ráadásul a gyerekek valójában nem is ikrek, hanem féltestvérek, akik egy anyától ugyanabban az időpontban születtek.

Az orvosilag igen ritka eset úgy lehetséges, ha az anya a peteérése ideje alatt, pár napon belül, két férfival is ágyba bújik.

Alighanem a vietnami pár esetében is ez történt, de arról nincs hír, hogy mit mondott az urának a csalfa asszony.

Milliárdból egy

Igen kicsi az esélye, hogy ugyanaz az asszony két férfitól szüljön ikreket, kutatók szerint milliárdból az egy az esélye ennek. Korábbi hírekben egy lengyel, egy brit és egy amerikai esetet említenek, ez utóbbiban a bíróságot is megjárta történet. A bírónak arról kellett dönteni, hogy a vélelmezett apa egy vagy két gyerek után fizessen-e gyerektartást. Nos, csak egy gyerek után kell fizetnie…

 

 

Szerző F. G.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl