Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.30.

Lebukott: Az ágyban kapták rajta a diákjával szexelő tanárnőt!

A kéjenc franciatanárnõ egy olcsó hotelbe csábította fiatal tanítványát, hogy kiélje beteges szenvedélyét. Ám arra nem számított, hogy hancúrozás közben egy másik diák hirtelen rájuk nyitja az ajtót...

A fiatal Isabelle Graham már jó ideje kiszemelte magának tanítványát, majd a szalagavató bál után rögtön a tettek mezejére lépett: egy olcsó hotelbe invitálta a diákot, és szexre csábította.

Bár már évek óta jegyben járt vőlegényével, és szigorú keresztény szellemben nevelték, képtelen volt ellenállni a kísértésnek.

Szinte betegesen vonzotta a fiatal fiú teste.

Arra azonban nem számított, hogy hancúrozás közben partnere egyik diáktársa hirtelen rájuk nyitja az ajtót és leleplezi kéjelgésüket - számolt be róla a Mirror.

A szenvedélyes éjszaka így rossz véget ért, a rajtakapott franciatanár a bíróságon kötött ki. Hiába védekezik azzal, hogy négy pohár bor után semmire sem emlékszik az éjszakából, a róluk készült felvétel mindent bizonyít...

Így párkapcsolatán kívül állását is bukta, és az sem kizárt, hogy börtön vár rá...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette