Létrehozva: 2017.10.06.

Lecsapott a vihar, többen meghaltak az ítéletidőben

Rengetegen megsérültek az erõs széllel járó viharban, több százezer lakos maradt áram nélkül.

Ketten meghaltak, harminckilencen pedig megsérültek az éjjel Lengyelország felett tomboló, Xavier nevű viharban. A heves szél miatt közel 840 ezer háztartás maradt áram nélkül.

Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter elmondta, a vihar az ország nyugati részén okozta a legnagyobb károkat. Az ítéletidőben két ember vesztette életét: egy 58 éves asszonyra a nyugat-lengyelországi Ostrów Wielkopolskiban dőlt rá egy fa, míg Osno Lubuskieben egy 67 éves férfi próbálta befedni a szél által megrongált tetőt, de a mélybe zuhant.

A 39 sérült közül 8 tűzoltó, a sebesültek közül szerencsére senki sincs életveszélyes állapotban.

Néhány lengyelországi vasútvonalon leállt a közlekedés. A lengyel államvasutak (PKP) péntek hajnalban kiadott közleménye szerint az eltorlaszolt síneken több vonatszerelvény akadt el, mintegy 1400 utast mentettek ki a szakemberek.

A tűzoltókat közel 11 ezerszer riasztották. 40 ezernél is több tűzoltó letört faágakat és kidőlt fákat távolított el, továbbá biztosították a megrongált háztetőket és áramvezetékeket.

A lengyel kormány biztonsági központjának (RCB) hajnali közleménye szerint 840 ezer háztartás maradt áram nélkül, a kárelhárításon folyamatosan dolgoznak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl