Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.27.

Legfrissebbek a koronavírusról, ezt mondja Trump

Egyáltalán nem elkerülhetetlen, hogy az új koronavírus-járvány széles körben elterjedjen az Egyesült Államokban, ezért nincs ok pánikra – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerda este a Fehér Házban tartott sajtóértekezletén. A betegség Romániában is megjelent.

Az amerikai elnök elismerte ugyan annak lehetőségét, hogy a vírus akár jelentős mértékben is elterjedhet az USÁ-ban, de hozzáfűzte rögtön, hogy „semmi sem elkerülhetetlen”. Mint fogalmazott: „a társadalom minden rétegének fel kell készülnie rá”.

Az elnök bizakodónak mondta magát azt illetően, hogy a kormányzat képes kordában tartani a koronavírust. „Nagyon is készen állunk, hogy megtegyünk bármilyen szükséges lépést” – fogalmazott. Majd hozzáfűzte: a kutatók „nagy lendülettel fejlesztik” a vírus elleni oltóanyagot, és ez szerinte „nagyon gyorsan” el is készül majd. A betegséggel szembeni küzdelem példájaként idézte a Baltimore-ban lévő Johns Hopkins Egyetem kórházát, amely az Egyesült Államok egyik legfelkészültebb intézménye a vírusfertőzéses betegségek kezelésére.

A Trump sajtótájékoztatója előtti órákban jelentették be az egészségügyi hatóságok, hogy Kaliforniában újabb megbetegedést diagnosztizáltak. A páciens egyáltalán nem járt külföldön. Vele 15 főre emelkedett a betegséggel kezeltek száma.

Az Egyesült Államokban jelenleg több mint ötven beteget tartanak karanténban, ellenőrizendő, hogy megfertőződtek-e a vírussal. Sokan közülük a Diamond Princess nevű üdülőhajón betegedtek meg, és az amerikai kormányzat charterjárattal szállította haza őket.

Lezárták a határt

Szaúd-Arábia ideiglenesen megtiltotta a beutazást területére a koronavírus-járványra tekintettel, ezáltal az év bármely szakaszában teljesíthető kis zarándoklatra (umra) sem érkezhetnek egy ideig a muszlim hívők. Ez nem csupán a külföldről érkező zarándokokra, de minden más személyre is vonatkozik, aki turista vízummal akart volna az országba jutni.

Romániában is megjelent

Romániában is megjelent a koronavírus: az ország déli részén, egy Gorj megyei férfinál mutatták ki a fertőzést. A jelenleg karanténban lévő 20 éves férfi egyelőre tünetmentes. Azért vettek tőle mintát, mert egyike annak a 44 román állampolgárnak aki a múlt hét végén érintkezésbe került egy 71 éves olaszországi koronavírus-fertőzéses beteggel, akiről kiderült, hogy kórházba kerülése előtt felesége romániai rokonságánál járt látogatóban.

Fotó: 123RF

Országszerte 69 embert helyeztek karanténba, 4418-at pedig otthonában szigeteltek el, miután olyan országokból tértek vissza Romániába, ahol már megjelent a koronavírus-fertőzés.

Romániában a vírus olaszországi terjedése váltott ki fokozott aggodalmat. Olaszországban mintegy 1,2 millió román él, több mint egynegyedük az ország északi tartományaiban, ahol a legtöbb fertőzést észlelték.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve