Létrehozva: 2020.05.21.

Leköpte az újságírókat a bíróságon a macsétás támadó

Állig felfegyverzett rendőrök kísérték a 23 éves tunéziai migránst a bíró elé, amikor a drezdai épület folyosóján a bevándorló észrevette a rá váró újságírókat. Ettől olyan ideges lett, hogy feléjük köpött, az egyik fotóst el is találta.

A tunéziai migráns több hete ül előzetes letartóztatásban, és a minap is azért kellett a bíró előtt megjelennie, hogy felülvizsgálják a fogva tartás szükségszerűségét. A bevándorló azonban még ekkor sem tudott normálisan viselkedni, szidalmazni kezdte a bíróság folyosóján őt fényképező újságírókat, majd feléjük is köpött. A legelöl álló nőt a kezén el is találta.

A bíró nem elsősorban emiatt, de úgy döntött, hogy a fiatal férfi továbbra is a rácsok mögött marad. Néhány hete szerepelt már a német híroldalakon ez a férfi. Kommandósoknak kellett kivonulnia egy drezdai lakáshoz, mert a 23 éves bevándorló brutálisan bántalmazta a barátnőjét, majd a kiérkező járőröket két macsétával fogadta, és közben azt ordibálta, hogy gépfegyvere is van.

Szitává lőlek titeket, aztán levágom a fejeteket

– ordibálta az egyenruhásoknak akkor a magából teljesen kikelt tunéziai. Az erősítésként hívott kommandósok betörtek a lakásba, ahonnan még az elkövető megpróbált a teraszon keresztül elmenekülni, de a kísérlet sikertelenül zárult. És most már az is biztos, hogy a tárgyalás kezdetéig a rácsok mögött marad az erőszakos migráns.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya