Létrehozva: 2020.03.04.

Lengyelországban is megjelent a koronavírus

Egy korábban Németországban járó embernél mutatták ki.

Az illető jól érzi magát, a nyugat-lengyelországi Zielona Góra város kórházában kezelik – közölte sajtóértekezletén Lukasz Szumowski lengyel egészségügyi miniszter.

Elmondta: házi karanténba helyezték a beteggel korábban érintkező embereket, családtagokat .

Megtudtuk: a beteg telefonon értesítette tüneteiről az orvost, ezt követően speciális mentőautóval szállították kórházba. A miniszter közlése szerint a lengyelországi kórházakban 68 fertőzésgyanús embert vizsgálnak, mintegy ötszázan karanténban vannak.

Fotó: shutterstock

Szerda este először tartják meg a koronavírus miatt a kormány mellett már korábban felállított válságstáb ülését. A testület ezentúl naponta tanácskozik. Még az első fertőzés kimutatása előtt bejelentettek a Covid-19 okozta esetleges járványra felkészítő kórházi gyakorlatokat is.

Lengyel kezdeményezésre szerdán Prágában megkezdődött a visegrádi kormányfők rendkívüli csúcstalálkozója, amelyen megvitatják a koronavírus terjedésének megakadályozásával kapcsolatos teendőket is. Pénteken, szintén Varsó kezdeményezésére, az uniós egészségügyi miniszterek tartanak rendkívüli tanácskozást Brüsszelben.

Egyre több ország jelenti be, hogy megbetegedést regisztráltak. Indonézia, Portugália, Szenegál, Tunézia, Szaúd-Arábia, Jordánia, Marokkó és Lettország hétfőn jelentette be, hogy van koronavírus az országban. Kedden Ukrajna is közölte, hogy regisztrálták az első beteget. Magyarországon továbbra sincs koronvírus.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl