Létrehozva: 2019.08.29.

Lerohanta a rendőrség a családi házat: fogva tartották a kislányukat

10 éven át tartották fogságban a saját gyereküket, teljesen elzárták a külvilágtól.

Szerző Ripost

Jelenleg még több a kérdőjel mint a tényleges válasz abban az ügyben, amiben csak most lépett a brit rendőrség: egy 19 éves lányt a saját szülei fogságából kellett kiszabadítaniuk, miután 10 éven keresztül elzárták a külvilágtól.

Az angliai Tenterden városában élő szülők egy évtizeddel ezelőtt azzal az indokkal vették ki az iskolából az akkor kilencéves lányt, hogy majd magántanuló lesz: ezt követően azonban a gyermek teljesen eltűnt a szociális és oktatási intézmények látóköréből. A tanulási nehézségekkel küzdő gyermekre rendkívül rossz állapotban találtak rá a hatóságok, egyértelmű volt, hogy hosszú ideje elhanyagolják – azt azonban jelenleg még nem tudni, mi miatt tettek így a szülők.

A rendőröket a szomszédok értesítették még augusztus 22-én. A zsaruk – miután kiszabadították a lányt – letartóztatták a szülőket, akiket később óvadék ellenében engedtek csak ki – írja a Daily Mail.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák