Létrehozva: 2021.01.18.

Lezárták a washingtoni Capitoliumot

Rövid időre óvintézkedésként lezárták a washingtoni törvényhozás épületét, a Capitoliumot hétfőn egy közeli tűzeset miatt – közölte a Secret Service a Twitteren.

Az amerikai elnök védelméért, illetve a január 20-án esedékes elnöki beiktatási ünnepség biztonságáért is felelő szövetségi biztonsági szolgálat szerint nem állt fenn általános veszély. A washingtoni tűzoltóság közleménye szerint eloltották a tüzet, amely hajléktalanok egy közeli táborában keletkezett. A Capitoliumot időközben újra megnyitották. A capitoliumi rendőrség egy közelebbről meg nem nevezett külső fenyegetésre hivatkozva rendelte el az épület lezárását.

A rendőrség közleménye szerint a kongresszus tagjait és személyzetét egy időre evakuálták az épület nyugati szárnyából.

A nap folyamán ugyanis Joe Biden demokrata párti megválasztott elnök szerdai beiktatási ünnepségének próbáját tartották. Biden nem tartózkodott az épületben. A Capitolium ostroma nyomán rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készülnek Washingtonban Biden beiktatására

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

mandiner.hu

Így tett pontot a klímatüntetés végére egy lengyel kamionsofőr (VIDEÓ)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?

KÜLFÖLD

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

KÜLFÖLD

Los Angeles polgármestere: a gazdagok fizessék a hajléktalanok lakhatását