Létrehozva: 2020.06.30.

Lincshangulat alakult ki a megölt nő házánál, kommandósok menekítették ki a férjet

Egy 33 éves török származású férfit gyanúsítanak azzal, hogy egy családi vita során hidegvérrel megölte a feleségét, majd a folyóba dobta a holttestét. A feltételezett elkövetőt kommandósoknak kellett kimenekíteni a bosszút esküdő családtagok elől.

Az Inn folyó mellett fekvő festői szépségű Imst városában egy 33 éves török férfi sétált be a rendőrségre, és közölte, hogy szeretné a felesége eltűnését bejelenteni. A hatóságok kereső egységeket állítottak fel, ám sehol nem akadtak a 31 éves török nő nyomára. A nyomozók a férj többszöri kihallgatása után arra kezdtek gyanakodni, hogy bűncselekmény történhetett. A hír pedig könnyen terjedt a városban, szombaton délután az eltűnt személy 150 barátja és rokona gyűlt össze a török család háza előtt.

Képünk illusztráció
Fotó: Getty Images

A rendőrség szerint a szituáció meglehetősen feszült volt, a feldühödött tömeg vérbosszút akart.

Összesen 15 rendőri egység és kommandósok siettek a helyszínre, hogy megfékezzék az erőszakossá vált tömeget. A férj az őrizetbe vétele után beismerő vallomást tett, elmondta, hogy egy féltékenységi vita során fojtogatni kezdte a közös gyermekük édesanyját, akit végül egy párnával fojtott meg. A férfi fogta az élettelen testet, betette az autóba, majd a közeli Inn folyóhoz vitte, ahova bedobta az áldozatot. A gyanúsított megpróbálta félrevezetni a rokonokat és a hatóságokat, a gyilkosság után ugyanis a feleség telefonjáról több sms-t is küldött, amikben azt írta, hogy arra kéri a rokonokat, gondoskodjanak a kétéves kislányáról.

Az öngyilkosságról szóló mese azonban hamar megbukott, ezek után terelődött a gyanú a török bevándorlóra. A magas vízállás és a gyors sodrás miatt a hatóságok a mai napig nem találták meg a nő holttestét. A férfit előzetes letartóztatásba helyezték, míg a kétéves kislányról jelenleg a rokonok gondoskodnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl