Létrehozva: 2021.09.16.

Lokális kanyarójárványt okozhattak az afgán bevándorlók Amerikában

A Fehér Ház múlt héten már leállította az afgánok beutazását Amerikába, miután többeket is kanyaróval diagnosztizáltak. A vírusos megbetegedés azonban így is bejutott az országba.

A Virginiai Egészségügyi Minisztérium (Virginia Department of Health – VDH) keddi tájékoztatása szerint legalább öt, Afganisztánból evakuált személyt ápolnak kórházban kanyaróvírus okozta megbetegedés miatt. Hogy elejét vegyék egy lokális járvány kialakulásának, a hatóságok nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy kontaktkutatással mindenkit kiszűrjenek, aki kapcsolatba kerülhetett az fertőzött afgánokkal - írja a Fox News.

A fertőzött személyeket azt követően azonosították Virginiában, hogy az amerikai kormány központilag leállította múlt hét végén az afgán állampolgárok beutazását, mivel többeket is kanyaróval diagnosztizáltak az Egyesült Államok németországi és katari légi támaszpontjain. A Fehér Ház tájékoztatása szerint a beutazási tilalom mindaddig érvényben marad, amíg afgánokat be nem oltják kanyaró ellen a tengerentúli katonai bázisokon.

„A kanyarósnak bizonyult személyek nemrégiben Afganisztánból utaztak be az Egyesült Államok kormányának evakuálási programjának keretében”

- olvasható a virginiai egészségügyi hatóságok közleményében, melyben megjegyezték, hogy Amerikában szerencsére magas az átoltottság kanyaróval szemben, így a vírus vélhetően nem lesz képes széles tömegeket megfertőzni.

Az Egyesült Államok több mint 110 ezer afgán állampolgárt evakuált Kabulból, miután a tálibok átvették a hatalmat Afganisztán fővárosa felett augusztus 15-én. Közülük tízezrek már beutazhattak Amerikába annak ellenére, hogy aggályok merültek fel az egészségi állapotukkal, sőt – egyes esetekben – a személyazonosságukkal kapcsolatban is.

Egyesült Államok több mint 110 ezer afgán állampolgárt evakuált Kabulból.

A kanyaró, más néven rubeola, egy rendkívül fertőző vírusos betegség, amely cseppfertőzés útján terjed. Az amerikaiak többségét kisgyermekkorában beoltják ellene, de a világ egyes részein, például Afganisztánban, rendszeresen okoz lokális járványokat a vírus.

Amerikában legutóbb 2019-ben tört ki egy kisebb kanyarójárvány New Yorkban, miután két ortodox zsidó férfi behurcolta a vírust a városba egy közel-keleti utazást követően. Ekkor közel ezer megbetegedést jelentettek az egészségügyi hatóságok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mintha az apját látnánk: Lionel Messi fia kivégezte a Barcelonát

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?