Létrehozva: 2019.03.22.

London már sokkal veszélyesebb, mint Szomália?

Több száz szomáliai és kenyai anya visszaküldte a gyermekeit Afrikába, nehogy leszúrják õket a brit fõvárosban. Annak ellenére, hogy Szomáliában is több terrortámadás történt az elmúlt hónapokban.

Már minden 90. percben van egy machetés támadás Nagy-
Britanniában és ezek fele Londonban történik
– írtuk meg egy évvel ezelőtt. Két hete a Theguardian azt közölte, hogy a 2012-2013-as “béke évekhez” viszonyítva, 2017-2018-ra 93 százalékkal több késelés volt a 16 évnél fiatalabb korosztályban.

A számoknál is megdöbbentőbb az a hír, miszerint

az elmúlt hónapokban több száz fiatalkorú gyermeket küldtek vissza Szomáliába és Kenyába az aggódó szüleik. Ezt az észak-londoni szomáliai közösség képviselői mondták el a lapnak.

Szerintük ugyanis a rendőrség nem tudja megvédeni a tizenéveseket a késelésektől, így az ő szempontjukból London már veszélyesebb,
mint Szomália vagy Kenya.

Ezek az emberek jórészt a kilencvenes években érkeztek a brit fővárosba, a szomáliai polgárháborúból menekülve. Rakhia Ismail a londoni Islington kerület polgármester-helyettese elmesélte az Observernek, hogy két héttel ezelőtt szúrtak meg egy afrikai fiatalt,
aki azóta már vissza is tért szülőhazájába.

Sadia Ali, az Islington Szomália Fórumának kincstárnoka és a kisebbségi ügyek alapítója szerint: "A szülők úgy érzik, hogy nincs más választásuk, ha azt akarják, hogy a gyermekeik biztonságban legyenek Egy hét gyermekes anya a 15 éves fiát küldte vissza Szomáliába,
hogy megvédje őt a bandáktól, és sok barátja már két különböző kontinensen van a gyermekeivel."

Egy másik 15 éves fiút nemrég küldtek vissza Szomáliába, miután a barátját megkéselték Islingtonban és azt mondták neki, hogy "te vagy a következő". Múlt pénteken egy észak-londoni szomáliai anya csak azért repült a kenyai Mombasába, hogy lebeszélje a 19 éves fiát a visszatérésről, miután a banda arra kérte őt, hogy menjen vissza
Londonba.

Az egészben az a félelmetes, hogy Szomáliában is több terrortámadás történt az elmúlt hónapokban. Mogadishuban egy autóban elhelyezett bomba hét embert ölt meg, egy másik esetben 29-en haltak meg. Ezért a visszaküldött gyermekek egy részét, nyugodtabb, falusi környezetben helyezik el a már Londonban élő szüleik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil