Létrehozva: 2021.11.26.

Angliai késelés: halállal fenyegetik az angyali magyar lány gyilkosát

Kemény üzenetekkel bombázzák a magyarok és az angolok is a Bradfordban meggyilkolt magyar pedagógus, B. Borbála gyilkosát.

Mint arról a Ripost is beszámolt, egy 23 éves lengyel férfi, Zbigniew S. – eddig ismeretlen okból – halálra késelte a fiatal magyar pedagógust, a 24 éves B. Borit a nő bradfordi lakásán. Majd nekitámadt Bori szintén ott időző kolléganőjének is, akit olyan súlyosan megsebesített, hogy azóta is élet és halál között lebeg.

A Bors információi szerint Bori még élt, amikor a mentők riasztották a rendőrséget, azonban minden erőfeszítésük ellenére az életét már nem lehetett megmenteni: még a kórházba szállítás előtt elhunyt. Az elkötelezett hívő és sokakon segítő Borit mindenki imádta, a fiatal tanító több templomban és szervezetben is önkénteskedett, ismerősei egybehangzóan állították: egy igazi angyal volt. Közössége minden tagja gyászolja. A templom, ahol segítőként dolgozott, gyertyagyújtással emlékezik meg a plébánián a lányról, akit csak pótolhatatlan kincsnek neveztek.

Fotó: Facebook

Keresztes Ildikó is összetörve gyászolja Borit, akiről kiderült, hogy az énekesnő közeli és egyik legnagyobb rajongója volt.

„Szavakat nem találok, az egyik legkedvesebb rajongóm volt... Döbbenten állok, nyugodj békében, Bori!” – írta szomorúan Keresztes.

Gyilkosa, Zbigniew pénteken áll az angol bíróság elé, ahol vélhetően előzetes letartóztatásba helyezik. A közösségi oldalakon pedig rázúdult a népharag, folyamatos fenyegetéseket kap: mind az angol, mind pedig a magyar netezők egy emberként támadtak a férfira.

„Jobb, ha felkötöd magad! Micsoda szörnyeteg! Csak adják oda a rokonoknak 5 percre!” – írta valaki a férfi képei alá. Bori egyik ismerőse elmondta, hogy a férfinak a legsúlyosabb büntetés jár.

„Bármit is kap, nem lesz egálban azzal, amit tett, mert Bori pótolhatatlan. De nekünk, akik itt maradtak, fontos, hogy soha többé ne mehessen emberek közé ez az ember, nem való a társadalomba, egy közönséges gyilkos, aki az egyik legnemesebb lelkű ember életét vette el” – szögezte le a lány egyik barátja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek