Létrehozva: 2019.03.02.

Lutri lenne az euró bevezetése?!

Úgy tûnik, szinte lehetetlen elõre kiszámolni a pontos hatását. Egy nagyon érdekes német tanulmány azt mutatja meg, hogy Európán belül kik a legnagyobb vesztesei és a legnagyobb nyertesei.

Ha akarnánk, akkor is legfeljebb 2023-tól léphetnénk be az euróövezetbe – mondta tavaly egy szakértő az Info rádiónak. Ez tehát ma még elméletileg sincs napirenden, a napokban pedig megjelent a freiburgi székhelyű CEP (Centre de politique Européenne) tanulmánya arról, hogy kik a vesztesek és kik a nyertesei annak, hogy bevezették az eurót.

Ez a tanulmány az 1999 és 2017 között időszakot vizsgálja, tehát egyben látszik az egész korszak, mióta 1999 január elsején fizetőeszközként megjelent az euró.

A franciák például rosszul jártak – állapította meg a LeParisien cikke, az alábbi táblázat alapján.

Az eurónak az egy főre eső “hatása” ebben a teljes időszakban olyan volt, mintha minden egyes francia 56.000 eurót veszített volna el.

Az adat magyarázatához az intézet hozzáfűzte, hogy az euró bevezetése előtt Franciaország többször is leértékelte az egykori francia frankot és ez hiba volt. A szerzők azt javasolják, hogy
az euró értékének kiaknázásához az országban strukturális reformokra van szükség.

Szemügyre véve ezt a táblázatot az biztos, hogy az euró bevezetésével a németek jártak a legjobban (amint azt Bogár László közgazdász professzor többször is elmondta az EchoTV Háttérkép című műsorában), a legrosszabbul pedig az olaszok.

A németek mellett jól jártak még a hollandok, viszont egy görög, egy spanyol és egy belga állampolgár életében nem okozott különösebb változást az euró bevezetése.

A címben jelzett “lutri” bizonyára túl erős kifejezés, mindenesetre maga a tanulmány is azt mutatja, hogy az euró bevezetésének hatásai csak hosszabb távon mutatkoznak meg és előre meglehetősen nehéz megbecsülni, hogy – esetünkben – a magyar gazdaság szereplői jól járnak-e vele vagy sem.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért