Létrehozva: 2018.09.03.

Magyar íjászok is versenyeznek Kirgizisztánban, a Nomád Világjátékokon

Vasárnap megnyitották a III. Nomád Világjátékokat Kirgizisztánban, az ünnepélyes ceremónián Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett. A magyarok 16 versenyzõvel állnak rajthoz, többek között íjászatban vagy éppen bothúsában. A játékokon 80 ország több mint kétezer versenyzõje indul.

Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett a III. Nomád Világjátékok hivatalos megnyitóján, a kirgizisztáni Csolpon Atában.

A magyarok öt sportágban összesen 16 versenyzővel állnak rajthoz.

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) tájékoztatása szerint az UNESCO által is elismert és támogatott, a nomád törzsi kultúrákra jellemző, hagyományőrző tartalommal is rendelkező multisport eseményen 80 ország több mint 2000 versenyzője méri össze a tudását 37 sportágban.

 

A magyar sportolók ezek közül ötben (szkander, szumó, sambo, tradicionális íjászat, bothúzás) indulnak. Bóné Zoltán, a sportolói delegáció vezetője a tisztes helytállás mellett több éremre számít.

A magyar csapat:
íjászat:
Lovász Tamás, Csáki Roland, Nahóczki Péter, Kovács Zsolt, Farmosi Zoltán

szkander:
Kőváriné Ivánfi Brigitta, Gergely András, Bauman Ádám, Dudás Viktor, Orbán Erik

szumó:
Nemes Dávid

sambo:
Juhász Balázs

bothúzás:
Blaskó Szabolcs László, Varga Fanni Rebeka, Deli Tamás, Benácsi Szandra

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért